Országos Haditorna Verseny – A Vay Ádám mezőgazdasági technikum diákjai az élen
Húsz csapatban, összesen nyolcvan diák mérte össze tudását az Országos Haditorna Verseny Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei fordulójában. A résztvevők nyolc versenyszámban bizonyíthattak, a helyszínt pedig az Atlétikai Centrum biztosította. A Magyar Honvédség ezzel a felhívással is a társadalom és az egyenruhások közötti kapcsolatot szeretné erősíteni. A dobogó első fokára végül a Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapata állhatott, ők vesznek majd részt jövőre az országos versenyen.
Egymás mellett sorakoztak a diákok az Atlétikai Centrumban, ezúttal itt tartották az Országos Haditorna Verseny vármegyei fordulóját. Húsz középiskolás csapat nevezett a megmérettetésre, többek között Kisvárdáról, Dombrádról, Tiszavasváriból, Mátészalkáról és természetesen több nyíregyházi intézményből is jelentkeztek fiatalok, négyfős csapatokban.
Vármegyei forduló az Atlétikai Centrumban
Az Atlétikai Centrum egy olyan sportkomplexum, amely alkalmas rangos, nemzetközi versenyek, edzőtáborok és nagyszabású sportesemények megrendezésére is, illetve tökéletes helyszínként szolgált a haditorna versenynek is. A város képviseletében Vassné Harman Gyöngyi köszöntötte a diákokat.
Én azt látom, hogy a fiatalok tudatosan mozognak, tudatosan egészséges életmód felé fordulnak, és ha ők példák lehetnek a saját környezetükben, a saját barátaik, családtagjaik előtt, akkor ez egy nagyon jó irány. Azt gondolom, hogy nekik is tisztában kell lenniük azzal, hogy ők is képesek ilyen eredményeket elérni, és kívánom nekik, hogy a mai nap során a versenyeken a lehető legjobb tudásuk szerint és legjobb tehetségük szerinti eredményeket érjék el”
– nyilatkozta a verseny kezdete előtt Vassné Harman Gyöngyi önkormányzati képviselő.
Nyolcvan fiatal mérte össze tudását
Összesen nyolc versenyszámban mutatták meg ügyességüket és tehetségüket a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei fiatalok, itt például a mátrix futásban, amely egy tájékozódási futást jelent. A fiatalokat a létesítmény udvarán is várták különböző feladatok. A honvédség szempontjából a sport fontos közvetítő szerepet kap a civil társadalom és az egyenruhások között – mondta Orosz Antal alezredes. A Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred parancsnoka hozzátette, a katonáknak egyszerre kell fizikálisan és mentálisan is erősnek lenni, ezért az ő életükben alapvető a mozgás szeretete.

A fiatalokkal, az új generációkkal való kommunikáció az egy nagyon nehéz témakör, de mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy három vármegyében dolgozunk, ahol összesen 43 kadétprogramos iskola van, akikkel együttműködésünk van. Ebből a helyzetből adódóan mi több fiatalt tudunk megszólítani. Így több tapasztalatot tudunk szerezni a fiatalokkal való kommunikációban, és ebben a kommunikációban is nagyon fontos szerepe van a sportnak”
– nyilatkozta Orosz Antal, a MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred parancsnoka.

A Vay Ádám mezőgazdasági technikum diákjai az élen
A haditorna versenyen kiemelték, nemcsak az erő és az állóképesség a fontos a katonák szempontjából, hanem az ügyesség, a gyorsaság, a kreativitás és a csapatmunka is. A Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási, Sport és Kulturális Főnökség által szervezett megmérettetésen végül az első hat helyezettet hirdették ki, valamint egy különdíjat is átadtak. A dobogó harmadik fokára az ÉVISZ csapata állhatott fel, a második helyen a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjai végeztek, a legjobban pedig a Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium fiataljai teljesítettek, így a baktalórántházi iskola csapata vehet majd részt a jövő tavaszi országos haditorna versenyen.


