Örömmel gyújtották meg az öröm gyertyáját
Már az öröm gyertyája is ég Nyíregyháza város adventi koszorúján. Vasárnap délután Csordás Gábor, római katolikus plébános és dr. Ulrich Attila alpolgármester közösen gyújtották meg a harmadik gyertyát. A Kossuth téren ezt követően a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárai adtak ünnepi műsort.
A nyíregyházi, karonülő Makai Zoltán István már tudja, mit fog kapni a Jézuskától. Anyukájával együtt vasárnap délután azért jöttek el a Kossuth térre, mert a kisfiú már alig várja a Szentestét. Édesanyja pedig arról mesélt neki, hogy minél több gyertya ég az adventi koszorún, annál közelebb a karácsony.
Vasárnap délután újra megtelt a Kossuth tér. A színpadon a Szent Imre diákjai és tanárai adtak műsort, amit sokan követtek figyelemmel.
A karácsonyi műsor után Csordás Gábor, római katolikus plébános és Nyíregyháza alpolgármestere, dr. Ulrich Attila lépett a város adventi koszorújához. Ők gyújtották meg a soron következő, harmadik gyertyát. A romai katolikusok adventi koszorúján ez a gyertya általában rózsaszínű és az örömöt szimbolizálja. A keresztények ilyenkor annak örülnek, hogy rövidesen eljön közéjük a megváltó. A Kossuth téren így aztán sokan örültek a műsornak és a fényeknek is.
Dr. Ulrich Attila alpolgármester kiemelte:
„Látszik az, hogy az embereket mennyire érdekli Nyíregyháza, mennyire tetszik nekik a fény. Sokan olyan sok pozitív hozzászólást írtak, hogy a kevesebb több, lekerültek a színes fények és hideg fények vannak fent, ezt az emberek jobban szeretik, mintha valami hivalkodóbb a karácsonyi vásárban. A Mikulás bácsi nagyon, nagyon népszerű, neki ma volt az utolsó rendelése.”
A Kossuth téren ezen a héten is számos program várja még az érdeklődőket. Ahogy a forgatag szerelmesei megszokhatták, keddtől vasárnapig minden este iskolások, tanárok, fellépők szórakoztatják a nagyérdeműt a városháza előtti színpadon. Az adventi koszorún a negyedik gyertyát december 18-án gyújtják meg. Akkor a református oktatási intézmények diákjai, lelkészek, tanárok műsora látható majd.