Öröklésről szépkorúaknak – Öregedés művészete

Az öröklésjog általános szabályairól szólt az Öregedés művészete sorozat évzáró előadása. A kéz fertőzéseiről, a szépkorúak elmetornájáról, a templomfreskókról, illetve az egészséges életmód alappilléreiről beszéltek az őszi sorozat előadói. A folytatás tavasszal várható.

 

Tekintettel arra, hogy az energiaválság miatt bezárt a Váci Mihály Kulturális Központ, az Alvégesi Művelődési Házban tartották az Öregedés művészete című előadássorozat újabb alkalmát. Az előadó a program társszervezője, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának oktatója volt. A téma pedig az örökösödés.

„A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Társadalomtudományi Intézetének kiemelten fontos célja, hogy minden olyan területen és programban, amely a szépkorúaknak a szabadidő hasznos eltöltésével kapcsolatos, a társadalmi szerepvállalásával fontos helyet foglaljon el. A mai nap az öröklésjog általános szabályairól kapnak komplex betekintést a hallgatók. Kitérünk a törvényi rendelkezés általános szabályaira, ki az, aki örökös lehet, milyen formában lehet az örökléshez hozzájutni. Kitérünk az özvegyi jogra, a házastársak öröklési jogáról fogunk beszélni, illetve kiemelkedően az öröklés jog által nyújtott végintézkedési lehetőségek rejtelmeibe kalauzoljuk el a hallgatókat” – tájékoztatott az előadó, dr. Zakor-Broda Rita Barbara jogász.

Az köztudott, hogy egyenes ágon a gyerek, a házastárs, vagy a hozzátartozó lehet örökös. Ha se gyerek, se házastárs nincs, akkor a felmenő, a szülő örököl. Egyenes ági rokonság esetén az örökség adó- és illetékmentes. Ha se le-, se felmenő örökös nincs, akkor az államra száll az örökség. De mikor kell végrendelet?

„A törvényes öröklés általános szabályai erről rendelkeznek. A gyermek az, aki elsősorban örökölhet, ehhez nem is kell végrendelet, a törvény erejénél fogva a gyerek automatikusan örökösként megjelenik. Természetesen a törvény felsorolja azokat a speciális eseteket, amikor az örökhagyónak lehetősége van, hogy kizárja vagy kitagadja a gyermekét, de általánosságban a törvényi rendelkezés értelmében a gyermeknél a vérségi elv határozza meg az öröklés szabályait” – mondta a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának oktatója.

Ha az örökhagyó végrendeletet ír, ügyvéd vagy közjegyző közreműködése szükséges. Személyes konzultáció során az érdeklődők feltehették kérdéseiket az előadást követően a szakembernek. A sorozat következő témáival kapcsolatban az Idősügyi Tanács, illetve az előadások résztvevői tesznek javaslatot. Szerepel köztük általában egészségügyi téma, lelki segítségnyújtás, utazás és történelem.