Öregfiúk kézimeccs a Zrínyiben - Több mint ötven válogatott játékost adott az iskola

33. alkalommal rendeztek öregfiúk kézilabda tornát a Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Az intézmény híres arról, hogy remek sportolókat is nevelt, több mint ötven egykori diákjuk a válogatottban is bemutatkozhatott. Minden esztendőben visszajárnak egy kis nosztalgiameccsre.

2020-ban a járvány miatt nem találkozhattak, idén viszont ismét megrendezték a Zrínyi Ilona Gimnáziumban az öregfiúk kézilabda mérkőzést. Több generáció is érkezett, voltak akik csak húsz éve érettségiztek, de olyanok is, akik több mint negyven. 

Nagyon hiányzott az egykori dákok számára a találkozó, és nagy öröm, hogy idén újra megrendezhettük a tornát. Ez egy igazi minta a jelenlegi tanulóink számára, mert olyan egykori kézilabdások jönnek el, akik példaképek lehetnek - mondta Huszárné Kádár Ibolya igazgató.

A Zrínyi kézilabda csapata rendszeres résztvevője volt az országos döntőknek. Több alkalommal győzött az iskola együttese, a gárda sikerkovácsa pedig Bartha Dénes volt edzőként. 

- Negyvenkét döntőt játszottunk, és csak néhány olyan finálé volt, ahol nem szereztünk érmet. Több mint ötven válogatottat adott az iskola. Néha én magam is rácsodálkozok, hogy ez hogyan volt lehetséges - mondta Bartha Dénes korábbi testnevelő. 

Sokan nem szakadtak el később sem a sporttól. Van aki profi kézilabdás, majd játékvezető lett. Pethő Károly olyan alapokat kapott, mely az egész életét meghatározta, így ma testnevelőként dolgozik. 

- Játékosként csak NB-I/B-ig vittem, bár hívtak első osztályú együtteshez, de végül nem igazoltam Debrecenbe. Viszont dolgoztam edzőként és jelenleg is testnevelő vagyok, azaz a sport szeretete megmaradt – mesélte Pethő Károly korábbi diák. 

Minden évben a jelenlegi fiatalokkal vív egy nyitómeccset az öregfiúk együttese. A találkozón ott voltak az egykori diáktársak is, a lelátóról ugyanúgy buzdították a játékosokat, mint egykoron. Az iskolára jellemző, hogy a diákok az érettségi után is rendszeresen tartják a kapcsolatot.