Újra elindult a Kelet-Magyarországi Szépkorúak Akadémiájának népszerű ismeretterjesztő előadássorozata a Váci Mihály Kulturális Központban. Szeptember 19-e és november 27-e között hat alkalommal várják az érdeklődő nyugdíjasokat, akik tartalmas programokon vehetnek részt. Az előadások célja, hogy szellemi felfrissülést és szórakozást nyújtsanak a szépkorú városlakóknak. A rendezvények látogatása ingyenes.
A Kelet-Magyarországi Szépkorúak Akadémiája 2015 tavaszán vette kezdetét. A rendezvénysorozat célja, hogy a szépkorú lakosság számára hasznos ismereteket nyújtson változatos témákban. Volt példa arra is, hogy online közvetítések és kihelyezett találkozók tették elérhetővé a programokat. Az akadémiát a kezdetektől fogva nagy érdeklődés övezte.
„Kilenc évvel ezelőtt hirdettük meg először Nyíregyháza Megyei Jogú Városában a Váci Mihály Kulturális Központtal közösen ezt az ismeretterjesztő sorozatot. Akkor talán nem gondoltuk volna, hogy ilyen sikeres lesz, amit legjobban a 9. évad megszervezésével bizonyíthatunk. Egy jelentős változás néhány évvel ezelőtt, hogy a nyíregyházi Idősügyi Tanács is aktívan részt vesz a programsorozat szervezésében, ami jelentős könnyebbséget jelentett számunkra. Azóta közvetlenül megkérdezhetjük az időseket, a szépkorúakat arról, mi érdekli őket, mit szeretnének, és ennek alapján alakítjuk a programokat. Évente 12 előadásból áll a Szépkorúak Akadémiája: 6 ősszel és 6 tavasszal. Az idei évadnyitó szeptember 18-án lesz, míg az őszi etap zárására november 27-én kerül sor. Tavasszal folytatjuk a sorozatot” – részletezte Mészáros Szilárd, a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója.
Az évad első előadásának a középpontjában Bessenyei György kora és művei álltak, amelyet dr. Minya Károly, a Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének intézményigazgatója mutatott be. A nyelvész előadásában kiemelte, hogy Bessenyei György a nyelvújítás korának egyik kezdeményezője volt. A magyarság című röpiratával olyan gondolatokat indított el, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a nyelvújítás során mintegy tízezer új magyar szó szülessen a következő száz évben.
„Szeretném bemutatni, milyen sokszínű egyéniség volt, és hogy milyen széles műfaji spektrumot ölelt fel munkássága. Nemcsak lírai műveket írt, hanem röpiratokat, drámákat, komédiákat és filozófiai írásokat is. Ebben az előadásban bepillantást nyújtok e különböző műfajokba, és nyelvészként arra is figyelmet fordítok, hogy bemutassam az eredeti műveket. Különös figyelmet szentelünk annak, hogyan és milyen betűkkel írtak a tizenkilencedik században” – osztotta meg dr. habil. Minya Károly.
Az esemény kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy a szépkorú közönség betekintést nyerjen Bessenyei korszakalkotó gondolataiba és műveibe. A rendezvénysorozat kéthetente, szerdánként folytatódik, egészen november 27-ig, változatos témákkal várva a nyugdíjas érdeklődőket.