Operát az Operából! – Nyíregyházán a Tosca

Operát az Operából! – Nyíregyházán a Tosca

A Képária vagy Tosca imája, illetve egy-egy vezérmotívum rádiókból, egyéb forrásokból ismerős lehet azoknak is, akik nem operabarátok. E dallamos, csodálatos zene méltó a műfajjal való ismerkedéshez. A koncertszerű előadás a nyíregyházi közönség kedvence lett.

A Filharmónia Magyarország megyei bérletsorozatában Tosca Sümegi Eszter, Cavaradossi pedig Kiss B. Attila volt. A karmester Kesselyák Gergely, aki így nyilatkozott:

Nagy divatja van az egész világon a koncertszerű előadásoknak. Sokan és sok helyen a nézők felfedezték maguknak, hogy ezek a remekbe szabott operaművek önmagukban pontosan úgy megállják a helyüket és a magunk belső színpadán a lelki szemeink előtt úgy rendezzük meg az előadást, ahogy szeretnénk. Nem kötődik ahhoz, hogy egyszer valaki azt hogy rendezte meg, tehát díszleteket nem használunk, jelmezeket igen, azt felveszik a szereplők és ezzel segítenek a hangulatba beleélni magunkat.

Az operairodalom egyik legismertebb darabjában a szabadság eszméje és a szenvedélyes szerelem száll szembe a hatalommal. A feloldozás elmarad, a hősök elbuknak.

Nagyon érdekes megfigyelni, azt statisztikákból is lehet tudni, meg erről színházigazgatók tudnak a legtöbbet mesélni, hogy jó-jó a vígjáték, de mi igazán a tragédiákat szeretjük nézni, ha nézők vagyunk. Valahogy népszerűbbek mindig a drámai előadások, valószínű, az a katarzis, amit vígjátékban elég nehéz, sőt talán nem is lehet elérni, amit egy jól előadott és jól megírt tragédia elér, arra vágyik a közönség és arra szükségünk van.

Talán nemcsak a szükség hozta Nyíregyházára az operát, hiszen a műfaj barátait keresik országszerte. Ókovács Szilveszter a zenés színház főigazgatója egy tavalyi tájékoztatón szólt arról, hogy amíg felújítják az Andrássy úti épületet országjáró, sőt nemzetközi turnéra indulnak, népszerűsíteni a magyar operajátszást és a művészeket.
Február 4-én a Puccini Itáliája elnevezésű gálával érkezik a Magyar Állami Operaház Nyíregyházára. A helyszín akkor a Kodály Iskola hangversenyterme lesz.

 

Matyasovszki Edit