Ónoseső várható több megyében

Ónoseső várható több megyében

A meteorológiai előrejelzések alapján hétfő hajnaltól a Dunántúlon, később másutt is sokfelé várható csapadék: keleten eső, másutt eleinte havas eső, fagyott eső, majd egyre inkább hó. Főként a középső országrészben reggel, délelőtt átmenetileg intenzív ónos eső is előfordulhat. A Dunántúlon 1-5 cm, az északi területeken többnyire 3–10 cm, ezen belül a hegyvidéki részeken 10–15 cm magas víztartalmú, úgynevezett tapadó hó hullhat. Budapesten és környékén hétfő hajnaltól lehet számítani tartós, időnként erős intenzitású csapadékra: kezdetben havas esőre, fagyott esőre, majd egyre inkább hóra.

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a következő napokban is 12 órás, váltott műszakokban, 0-24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat és annak koordinációját. A síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint az egyes útszakaszok forgalomnagysága és az úthálózatban betöltött szerepük szerint látják el: először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése. Ónos eső esetén a lehetséges helyszíneken megelőző sószórást végeznek a szakemberek. Ez ugyanakkor csak ott lehet hatásos, ahol kisebb mennyiségű fagyott eső hull, ugyanis az intenzívebb csapadék könnyen lemoshatja a burkolatról a megelőzésképpen kijuttatott síkosságmentesítő anyagokat is, így az ónos eső azonnal a burkolatra tud fagyni. Az ónos eső ideje alatt ezért a szükséges beavatkozások is több időt vehetnek igénybe.

 

A közlekedők az ónos esővel és intenzívebb havazásban érintett területeken várhatóan hosszabb menetidővel számolhatnak, az előrejelzések alapján pedig a hétfő reggeli csúcsforgalmak idején is ónos eső hullhat, amikor a legtöbben vannak úton, ezért érdemes lesz időben elindulniuk az autósoknak. Utazás előtt ezért hasznos, ha a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának weboldalán, a www.utinform.hu oldalon tájékozódnak az aktuális út- és látási viszonyokról, valamint a forgalmi helyzetről. A friss baleseti és torlódással kapcsolatos hírek itt érhetőek el: https://utinform.hu/hirek/balesetek-torlodasok-rendkivuli-kozlekedesi-esemenyek-2. Míg reggel 5 és este 22 óra között, nagyjából 3 óránként a következő linken országos, átfogó összesítéseket olvashatnak a közlekedők az időjárási helyzethez kapcsolódó útállapotokról: https://utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2017-2018.

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt.