Oltóbuszokkal is részt vesz a honvédség a védekezésben

Oltóbuszokkal is részt vesz a honvédség a védekezésben

Oltással állítható meg a koronavírus-járvány, az átoltottság jelentheti a megoldást, a Magyar Honvédség oltóbuszokkal vesz részt ebben a programban - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Szolnokon.

Németh Szilárd, az MH Béketámogató Kiképző Központban levő oltóbusznál, a határra induló katonák oltása közben tartott sajtótájékoztatón elmondta: az oltóbuszok február végén készültek el, és öt áll rendelkezésre. Az oltóbuszok első állomása Szolnok.

Hozzátette: egy oltóbusszal egy nap százötven embert képesek beoltani a programban részt vevők. Egy oltóbuszon tíz ember dolgozik, köztük orvosok, mentőtisztek, szakasszisztensek, felcserek és adminisztrátorok - jegyezte meg.

Hangsúlyozta: az oltóbuszok nemcsak a honvédség, hanem a lakosság beoltásában is részt vesznek majd a jövő héttől.

Az államtitkár közölte: az oltóbuszok működtetésére ugyanaz az orvosi-egészségügyi protokoll vonatkozik, mint amit a lakosok az oltópontokon, a háziorvosoknál megszokhattak.

Az oltóbuszok energiaellátását áramtermelő aggregátor segíti, tehát a jármű olyan helyen is rendelkezésre áll, ahol nem tud közvetlenül áramforráshoz csatlakozni. Az oltás után automata permetbefúvásos rendszerrel fertőtlenítik a járművet. Az emberek beoltás után az izolációs, megfigyelő sátorban várakoznak  - ismertette.

Németh Szilárd emlékeztetett: több mint egymillió magyar ember kapta meg a koronavírus elleni védőoltást eddig, és ezzel Magyarország az Európai Unióban az átoltottságot tekintve a második helyen áll.

Közölte, hogy a honvédség a vírus elleni védekezésben is - mint például ipari vagy természeti katasztrófák, nagy árvizek vagy a vörösiszap-katasztrófa esetén - kiemelkedő és nélkülözhetetlen módon veszi ki a részét.

A járvány idején a katonák a határvédelemben, a járőrözés során, a kórházparancsnoki rendszerben, a kórházak adminisztratív segítésében, a készletgazdálkodás megszervezésében, az idősotthonok, a szociális otthonok, az iskolák és óvodák fertőtlenítésben is részt vettek, továbbá a beoltások során - sorolta.

Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarországon minden engedélyezett vakcina biztonságos és hatékony.

Németh Szilárd arra kért minden magyar állampolgárt, hogy oltassa be magát, mert a járványt csak így lehet "legyűrni".

"Együtt egész biztosan sikerülni fog!"- mondta.

 

Forrás: MTI