A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették.
A Mátészalkai Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele és lopás bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást M. P. 31 éves rohodi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2021. január 2-án Mátészalkán egy társasház parkolójából eltulajdonított egy autót, amit percekkel később összetört. A járművel egy útkanyarulatban kisodródott, és az útpadkának ütközött. A férfi a gépkocsit hátrahagyta, és gyalog folytatta útját. A balesetről érkezett bejelentést követően a mátészalkai rendőrök a Készenléti Rendőrség megerősítő erőinek közreműködésével a férfit rövid időn belül, még a baleset helyszínének közelében elfogták. A férfinél felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja is, ezért őt további mintavételre előállították. Időközben a rendőrségre további bejelentések érkeztek, hogy egy ismeretlen férfi nyitott állapotban parkoló autókat fosztott ki Mátészalka területén.
A rendőrök hamar kiderítették, hogy ugyanez a férfi gyanúsítható a lopásokkal is, amelyeket még azelőtt követett el, hogy a gépkocsit elvitte. A mátészalkai nyomozók M. P.-t jármű önkényes elvétele és lopás bűncselekmények elkövetésének meglapozott gyanújával kihallgatták, és őrizetbe vették. A gyanúsított vallomásában elmondta, hogy az este folyamán hat lezáratlan járműből lopott el elektronikai eszközöket, készpénzt és egyéb vagyontárgyakat, valamint azt is, hogy egy másik autót is megpróbált eltulajdonítani, de azzal nem járt sikerrel.
A Mátészalkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vizsgálja az elkövetett bűncselekményeket, és előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.
Forrás: police.hu