Nyírségi Disznótoros Fesztivál – Idén is közel húszezer érdeklődő érkezett a Sóstói Múzeumfaluba
Idén közel húszezer érdeklődőt vonzott a VII. Nyírségi Disznótoros Fesztivál és XXIII. Nemzetközi Böllérverseny a Sóstói Múzeumfaluba, ahol a gasztronómiai élmények és a hagyományőrző programok kerültek középpontba. A résztvevő 23 csapat főzőtudományát mérhette össze a helyszínen, az elkészült fogásokat pedig a látogatók kóstolójegyekkel ízlelhették meg. A mangalica sertéshús feldolgozásának hagyományos folyamatai is nyomon követhetőek voltak, így igazán autentikus élményben lehetett része az érdeklődőknek. A fesztivál hangulatát busók, vásári komédiások és helyi termelők vására színesítette.
Hagyományok és közösség ünnepe
A VII. Nyírségi Disznótoros Fesztivál és a XXIII. Nemzetközi Böllérverseny nyitányát idén is egy látványos felvonulás adta, amely már a rendezvény kezdetén igazi ünnepi hangulatot teremtett a Sóstói Múzeumfaluban. A busók, gólyalábasok, a pulyaszedő és egyéb tradicionális karakterek mindenkit bevontak a fesztivál forgatagába, köztük a Nyíregyházi Televízió stábját is. A felvonulás után kezdetét vette az ünnepélyes megnyitó, ahol dr. Vinnai Győző, Nyíregyháza országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a fesztivál nemcsak a hagyományok ápolásáról, hanem a közösség erejéről is szól, hozzájárulva a város gazdasági és kulturális fejlődéséhez. Dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy az esemény az értékek átadásáról és a fiatalok bevonásáról szól, miközben népszerűsíti Nyíregyháza kulturális szerepét és helyi gasztronómiáját. A böllérversenyen 23 csapat mérte össze főzőtudományát, általuk összesen körülbelül tizenötezer adag étel készült el.
„A disznóból a fülétől a farkáig mindent felhasználnak. Ennek köszönhetően az ételsorok széles választékot kínálnak: a levestől kezdve, egészen a desszertig, amely például hájas sütemény formájában készül a hájból. Mindezt úgy, hogy minden évben egyre több és változatosabb ételt készítenek a csapatok, így mindig új ízekkel ismerkedhetünk meg” – ismertette Támba Miklós, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Észak-Alföldi régió megbízott elnöke.
Kulturális élmények és céges csapatépítés
A nyitóbeszédek után különleges kulturális programok színesítették az eseményt, így a látogatók nemcsak a disznótoros ételek világába, hanem a helyi hagyományokba is bepillantást nyerhettek. A fesztiválon olyan csapatok is részt vettek, akik céges családi napot szerveztek. Ilyen volt például az Eissmann Automotive Hungaria Kft., amely a rendezvényt csapatépítő programként is kihasználta, a cég több éve nagyban hozzájárul a város gazdasági fejlődéséhez.
„Jelenleg körülbelül 40-en vagyunk itt. Úgy hiszem, hogy ez már az 5. alkalom, hogy részt veszünk ezen az eseményen. Tavaly egy nagy csapattal érkeztünk, és több mint 1000 adagot szolgáltunk fel. Idén egy kicsit másképp csináljuk, inkább csapatépítő jelleggel, miközben természetesen igyekszünk kiszolgálni a közönséget is, amennyire csak tudjuk” – mondta el Böszörményi Attila, az Eissmann Automotive Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója.
Hagyomány, szórakozás és gasztronómiai élmények
A húszezres tömeget vonzó eseményen így nemcsak a finomságok kerültek a középpontba, hanem a szórakozás is. Hagyományosan a Szabolcs Néptáncegyüttes műsorát láthatták a skanzenbe érkezők, majd Kocsis Janika is szórakoztatta a vendégeket. A böllérversenyen a hazai mellett határon túli csapatok ételeit is megkóstolhatták.
Nemzetközi finomságok
A romániai Kaplony csapata idén ismét elvarázsolta a fesztivál közönségét, és nemcsak a remek hangulattal, hanem a legjobb kolbász díjával is gazdagodtak, bizonyítva, hogy határon túl is kiemelkedő mesterei a disznótoros hagyományoknak. A szlovákiai Nagykapos csapata pedig évről évre visszatér a versenyre, és mindig új ízekkel gazdagítja a fesztivált.
„A nyíregyháziak rendkívül kedvesek, mindig szívesen fogadnak minket. Nagyon szeretünk ide járni, szinte már hagyomány, hogy minden évben részt veszünk a Tirpák Fesztiválon. Minden évben meghívnak minket, és mi örömmel jövünk. Ha nem is hívnának, akkor is eljönnénk, akár látogatóként, hogy élvezzük a város vendégszeretetét és a fesztivál hangulatát” – fejtette ki Jámbor László, a Nagykapos csapat tagja.
Új nemzetközi résztvevő: Szatmárnémeti színesítette a Nyírségi Disznótoros Fesztivált
Idén először csatlakozott a fesztiválhoz egy új nemzetközi csapat is: Nyíregyháza román testvérvárosa, Szatmárnémeti is képviseltette magát, hozzájárulva a rendezvény nemzetközi színességéhez.
„Szatmárnémetiből érkeztünk, és a szatmári gasztronómia ínycsiklandó különlegességeit hoztuk el Nyíregyházára. A toroskáposzta, a favágó leves és a nyárson sütött malac az éttermünk büszkeségei, és már most nagy érdeklődés övezi ezeket az ízeket. Reméljük, hogy ez a lelkesedés egészen estig kitart, és minden látogató megismerkedhet a szatmári ízvilággal. Emellett pálinkáinkkal és egyedi borválogatásainkkal is hozzájárulunk az élményhez, hogy mindenki megtalálja a számára tökéletes italokat is” – részletezte Fehér Gyula, a Szatmárnémeti csapat tagja.
Ruszin hagyományok és szabolcsi élmények
A Nemzeti Összetartás csapata ruszin népviseletben, hagyományos ételekkel és italokkal érkezett a szabolcsi vármegyeszékhelyre, így különleges színt vittek a fesztiválba. Az autentikus öltözetek és a hagyományos ruszin fogások bemutatásával nemcsak kulináris élvezeteket kínáltak, hanem betekintést nyújtottak kultúrájukba is.
A városvezetés elkötelezettsége: a hagyományok és a közösség erősítése
Dr. Podlovics Roland alpolgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a rendezvény nemcsak Nyíregyháza, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye gazdag hagyományait is bemutatja, különösen a falusi életet. Az alpolgármester saját élményeit is megosztotta, emlékezve a disznótoros hagyományokra, amelyek András napján kezdődtek a falvakban.
„Húszezer ember látogat el ide, ami már önmagában is egy rendkívül komoly rendezvény. Nyíregyháza rendelkezik azokkal az adottságokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy az ilyen események sikeresen lebonyolításra kerüljenek. Különösen Sóstó az, ahol az állatkert, a fürdő és a múzeumfalu – a skanzen – együttese egyedülálló élményt nyújt. A skanzen pedig nemcsak a népi építészet szépségeit mutatja be, hanem segít minket visszavezetni gyökereinkhez is. Ezért a városvezetés számára kiemelten fontos, hogy támogassuk az ilyen rendezvényeket, és folyamatosan bővítsük a programkínálatot. 2025-ben is örömmel látjuk, hogy már a szakMAfest is nagyrendezvénnyé vált. Az is rendkívül fontos, hogy a fiatalok számára bemutassuk: Nyíregyháza nem csupán egy élhető város, hanem ideális hely a családalapításhoz, gyermekek felneveléséhez, és az élet minden szakaszában otthonra találhatunk. Mindezt pedig tökéletesen kínálja számunkra Nyíregyháza” – nyilatkozta dr. Podlovics Roland alpolgármester.
Díjak és elismerések
A hagyományőrző disznótoroson a szervezők díjakkal ismerték el – többek között – a legjobb böllér munkáját, de kiderült, ki vitte a legjobb fogópálinkát és ki készítette a legfinomabb toroskáposztát. A szakmai zsűri tagjai, István András elnök, Szoboszlai Gyula és Cziránku István közel harminc díjat és különdíjat osztottak ki a résztvevő csapatok között. A díjazott csapatok névsorát az érdeklődők ITT érhetik el.