Nyíregyházi edző a PSV Eindhovennél
Feczkó Tamás ismét vezetőedző lesz. A Szpari utánpótlás koordinációs vezetőjét az NB II-es Balmazújváros kereste meg. A szakember néhány napja a PSV Eindhovennél járt.

Ruud van Nistelrooy és Phillip Cocu is barátságosan fogadta a nyíregyházi edzőt Eindhovenben. A szakember a Pro Licenszes tanfolyamra jár, és ennek keretében külföldi nagy kluboknál kell szakmai gyakorlaton részt vennie. Feczkó Tamás az Illés Akadémia szakmai igazgatójával, Pacsi Bálinttal utazott a PSV Eindhovenhez.

– Nagyon hasznos hét volt, láthattam, hogyan dolgoznak a holland klubnál. Ami különösen furcsa érzés volt, az az Ajax elleni rangadót megelőző edzés. A PSV drukkerei közül közel ezren kijöttek a tréningre, és pirotechnikai eszközökkel felszerelkezve végig buzdították a csapatot az edzésen. Eszembe jutott, amikor a Diósgyőr és a Debrecen elleni Szpari mérkőzés előtt a nyíregyházi ultrák is hasonlóan tettek, máig borzongató érzés, számomra örök élmény marad – mondta Feczkó Tamás. Az utánpótlás koordinációs vezető távozik a Spartacustól. Az NB II-es Balmazújváros vezetőedzője lesz.

– Már nyáron szerették volna Balmazújvárosban, hogy én legyek a vezetőedző. Akkor azonban hívott a Szpari és Csábi József, így Nyíregyházát választottam. A napokban ismét megkerestek az újvárosiak, Révész Bálint tulajdonos és Brekk János szakmai igazgató pedig nagyon korrekt volt, beleegyeztek a szerződésbontásba, így elvállaltam Balmazújvárosban a szakmai munka irányítását. Szeretnék köszönetet mondani a klub vezetésének, megígértem, hogy a tervezett fiókcsapat létrehozásában továbbra is segítem a Nyíregyháza Spartacust. Köszönöm a szurkolóknak is azt a szeretetet, amit kaptam tőlük, nem mindennapi, hogy vesztes mérkőzések után is rendre megtapsolták a csapatot. Bízom abban, hogy a Szpari eléri a kitűzött célt, és tősgyökeres nyíregyháziként továbbra is szurkolok nekik – mondta Feczkó Tamás.

Dankó L.