Nyíregyházi Állatpark – A rekordév után újabb fejlesztéseket terveznek a 2025-ös esztendőben

Feb 5, 2025

Több mint 650 ezer látogatóval zárta eddigi legsikeresebb, 2024-es évét a Nyíregyházi Állatpark, ahol a Jégvilág Interaktív Állatbemutató lett az év szenzációja. A park nemcsak szórakoztat, hanem oktat és a fajmegőrzés terén is kiemelkedő munkát végez, szakemberei nemzetközi kutatásokban és konferenciákon is aktívan részt vesznek. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően pedig 2025-ben is izgalmas újdonságok és meglepetések várják a látogatókat.

 

A Nyíregyházi Állatpark 2024-ben történetének legsikeresebb évét zárta: a 2023-as 500 ezer látogató után tavaly már több mint 650 ezren keresték fel az állatkertet. Gajdos László igazgató szerint a park célja, hogy világszínvonalon mutassa be az ökológiai környezetet, miközben szórakoztat és észrevétlenül nevel, különös figyelmet fordítva az állatvédelemre. Az év legnagyobb attrakciója a májusban megnyílt Jégvilág Interaktív Állatbemutató volt, amely Magyarország legnagyobb vidéki állatkerti beruházásaként valósult meg.

Az innovatív bemutatótér a modern technológia segítségével hozza közelebb a látogatókhoz a sarkvidéki élővilágot, különleges élményelemekkel kiegészítve, melyek sora az idei évben tovább bővül.

Még közelebb a Jégkorszakhoz

– Tavaly, a szezon elején adtuk át a Jégvilágot, és úgy gondoljuk, hogy idén teljesedhet ki igazán. Természetesen semmit sem bízunk a véletlenre: a Jégvilág központi jégpalotájában például úgy mutattuk be a Jeges-tenger élővilágát, hogy a látogatók nemcsak élő állatokkal találkozhattak, hanem egy VR-tengeralattjáróval virtuális utazást is tehettek a mélytengerben. Most viszont a felszínre emelkedünk, hogy bemutassunk egy újabb VR-programot, amely a havon való száguldás élményét nyújtja – mamutok, kardfogú tigrisek és barlangi medvék között. Egy kis ízelítőt adunk a jégkorszak földfelszíni világából, amely, úgy gondoljuk, különleges élmény lesz a látogatók számára. Interaktív, játékos elemeink mindig nagy sikert aratnak – ahogyan a „száguldó folyó” is, amely egy vidámparki játék egyedi, különleges adaptációja. Ebben a kalandban a fatörzs alakú csónak állatok között suhan el, felmegy a jegesmedve házának tetejére, majd onnan zuhan alá, miközben fókák mellett halad el. Ez az attrakció nagy várakozással indult, és hatalmas sikert aratott: a vendégek hosszú sorokban álltak előtte, a játék pedig három hónapig üzemelt. Idén tovább fejlesztjük, hosszabb ideig lesz elérhető, így még többen kipróbálhatják – árulta el Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója.

A Nyíregyházi Állatpark igazgatója azt is kiemelte, nagy népszerűségnek örvendett a hajós játszótér, valamint az Indián tábor is, így ezen az úton haladva újabb játékos elemeket építenek ki a parkban.

Komoly szakmai munka zajlik a háttérben

Gajdos László mindemellett arra is kitért, túl azon, amit a látogatók látnak és átélnek a helyszínen, a Nyíregyházi Állatparkban komoly szakmai munka zajlik. Ahogy fogalmazott, az elmúlt évtizedek során kialakult egy tudományos szakmai műhely, jeles szakembereik nemzetközi zoológiai szervezetek tagjai és irányítói, számos kutatásban vesznek részt, szaklapokban jelennek meg cikkeik, valamint szerte a világban – többek között Thaiföldön vagy Atlantában tartanak előadásokat.

– A Nyíregyházi Állatparknak számos olyan fejlesztése van, amelyet a zoológiai szakma is alkalmaz. Az állatcsereprogramok kiemelten fontosak, hiszen ezek elengedhetetlenek egy-egy faj fennmaradásához. Jelenleg közel száz fajmegmentési programban veszünk részt. Ez egy nagy nemzetközi összefogást igényel: Bubu, a hím gorillánk például már Brazíliában él, ahol családot alapít. Mi pedig Barcelonából kapunk két nőstényt az itt maradt Jumbához. Egyik orángutánunk Hongkongban él, a másik egy holland állatkertben, de Szlovákiában is vannak állataink. Szumátrai tigrisünk szüleit pedig Franciaországból és Németországból kaptuk. Gyakorlatilag egy nagy család vagyunk, és egy rendkívül precíz nemzetközi nyilvántartási rendszert használunk. Ennek köszönhetően pontosan tudjuk, hol élnek állataink a világban, és ugyanígy minden szakmai partnerünk tisztában van azzal, milyen állatok születtek vagy élnek a Nyíregyházi Állatparkban, illetve mi a sorsuk – emelte ki Gajdos László.

A háromszoros Európa legjobb állatkertje díjjal elismert park tehát nemcsak szórakoztat, hanem oktat és a fajmegőrzésben is kiemelkedő szerepet játszik. A látogatók száma tavaly rekordot döntött, a hazai vendégek mellett pedig egyre több külföldi turistát is vonzanak, erősítve ezzel pozíciójukat Magyarország és Európa vezető állatkertjei között. A fejlődés pedig nem áll meg: 2025-ben is izgalmas újdonságokkal és meglepetésekkel várja látogatóit a Nyíregyházi Állatpark.

Előző hír
A kanasztához hasonlítja az életet - Petrovics Zsuzsanna könyvbemutatóra készül
Következő hír
Karate Kid – Új mozgásforma várja a gyerekeket a Mozdulj Nyíregyháza! keretein belül

Kapcsolódó híreink