Nyíregyházán járt az „óceánjáró” – Rakonczay Gábor motivációs előadást tartott a Ridensben
18 éve tart előadást kalandjairól és motiválja, ha képes másokra hatni – ez is kiderült csütörtökön Rakonczay Gáborról Nyíregyházán. Az extrém sportolót a Ridens szakiskola hívta meg, hogy meséljen élményeiről a fiataloknak. A Ridens vezetői szerint a diákjaik naponta küzdenek meg számukra lehetetlennek tűnő feladatokkal, ezért úgy érezték, helye van náluk egy érdekfeszítő motivációs előadásnak.
„Ültünk a suliban és a tanárnő megkérdezte, ki mi szeretne lenni, hogyha nagy lesz és én egyből mondtam, hogy óceánátkelő akarok lenni és a tanárnő mondta, hogy ilyen szakma nincsen…”
Már gyerekkorában is arról álmodott, hogy átkel majd az óceánokon Rakonczay Gábor. Általános iskolában még csak legyintettek rá, aztán, amikor 13 évesen teljesítette a maratont, akkor kezdték komolyan venni, a szokásosnál nagyobb elszántság dolgozik benne. Még egyetemista, amikor nekiáll hajót készíteni, hogy átevezze az Atlanti-óceánt. Barátjával 2007-ben valósítja meg az elképesztő 6400 kilométeres távot, hogy 2012-ben szólóban is megtegye a Lagos Antigua távot. Legutóbb pedig idén márciusban mindössze 75 nap alatt győzte le az óceánt. A sportoló gyakorta mesél az élményeiről iskolákban. Csütörtök délelőtt a Ridens zsúfolásig megtelt tornatermében mesélt életéről és egzotikus élményeiről.
„18 éve tartok előadásokat iskolákban, meg oktatok, képzek. Itt nyilván vannak sportrészek, meg jó sok mindenen keresztül, mert egyrészt imádom, meg nekem ez sokat segített volna. Amikor ültem gyerekként a terem sarkában és azon gondolkodtam, hogy mikor leszek már felnőtt és majd mit fogok csinálni, akkor jó lett volna azt mondani, hogy figyeljetek fiúk, én ugyanannyi idős voltam, amikor én ezt kitaláltam, és mentem és csináltam, és én most elértem a célt, szerintem ezek a megerősítések nagyon-nagyon jók. Meg nyilván egzotikusak a sztorik, így odafigyelnek a srácok, szóval kiviszik és mondják, menjünk és csináljuk. Ez egy jó dolog, nekem is jó érzés, meg amit kapok pluszba, az is jó érzés, nyilván ez egy zseniális dolog.”
- fogalmazott Rakonczay Gábor extrém sportoló, többszörös világrekorder.
Rakonczay Gábor kétszeres Guinness világrekorder és hatszoros óceánátkelő hajós, az amerikai Év Kalandja Díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa. A Ridensben 200 gyerek hallgatta a kalandjait.
Feszegeti a határait
„Ő folyamatosan feszegeti a saját határait. Többször bizonyította, hogy át lehet lépni ezeket a határokat. A mi gyerekeink sajátos nevelési igényűek, látás-, mozgás-, hallássérültek, enyhe értelmi fogyatékos, autista, és ők nap mint nap átlépik a saját határaikat, akár azzal, hogy bejönnek az iskolába, egyáltalán azzal, hogy közösségben vannak, hogy tanulnak, hogy szakmai vizsgát tesznek, érettségiznek, és Rakonczay Gábor egy nagyon szép példa, hogy meg lehet bármit csinálni, és én azt gondolom, hogy motiválni is fogja a mi gyerekeinket.„
- emelte ki Fekete Marianna a Nyíregyházi RIDENS Gimnázium, Szakiskola és Kollégium főigazgatója.
A Ridensben az is kiderült, hogy Gábor rendszeresen teljesít több száz kilométeres ultrafutásokat. 29 nap alatt átkelt Grönlandon, és egy 44 napos expedícióval elérte a Déli-sarkot. Három könyv szerzője, és eddig öt országban, több mint kétszázezer ember hallotta motivációs előadásait.


