Nyíregyházán a 4 for Dance – A Váci Mihály Kulturális Központban lépnek fel a táncosok

Szeptember 17-én, pénteken a Váci Mihály Kulturális Központban lép fel a 4 for Dance. A négy táncos Szabó Ádám harmonikaművésszel közösen várja majd a nézőket a „Szívünk (Nyír)egy ritmusra ver” című előadásukra.

A 4 for Dance még 2007-ben szerzett magának országos hírnevet, amikor egy tehetségkutató műsorban szerepeltek a nyíregyházi táncosok. A megyében viszont már korábban ismerték a négy tehetséges táncost, a 4 for Dance ugyanis három évvel korábban, 2004-ben alakult, azzal a céllal, hogy a magyar néptánc autentikus elemeit virtuóz ritmusjátékokkal tegyék még izgalmasabbá. Ezzel sikerült létrehozniuk a saját, önálló stílusukat. Az együttes 2009-ben világbajnoki címet nyert a hivatalos táncvilágkupán, sztárvendége volt a BBC show-jának, bekerültek a nyíregyházi és a megyei értéktárba is, 2021-ben az együttes tagjai pedig Miniszteri Elismerő Oklevelet vehettek át az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterétől – ez csak néhány díj és elismerés az elmúlt 17 évből.

Pörgős nyár

A koronavírus-járvány a négy táncos mindennapjait is meglehetősen érintette, a korlátozások feloldása után viszont újra aktívak és járják az országot.

„Izgatottan vártuk, ki vagyunk éhezve abszolút mértékben a közönség szeretetére. A vírushelyzetben nem volt lehetőségünk a színpadon szerepelni, pedig minket a színpad éltet. Büszkén mondhatom, hogy a nyarunk az abszolút mértékben telt házzal működik, minden hétvégén 1-2-3 előadással tudunk szerepelni akár a megyében, a régióban vagy országszerte, úgyhogy ez most nagy feltöltődést ad a csapatunk számára” – így nyilatkozott az együttes egyik táncosa, Bárány Kristóf.

Szeptember 17., Nyíregyháza

A csapat a Föld összes kontinensén, több mint 40 országban szerepelt már korábban, most augusztus hatodikán pedig újra Nyíregyházán fognak fellépni. Nemcsak a négy táncost láthatják majd a nézők a színpadon, egy vendégelőadó és több közreműködő is fellép a VMKK-ban.

„Szeptember 17-én a Váci Mihály Kulturális Központban várunk mindenkit sok szeretettel. A 4 for Dance és Szabó Ádám bemutatja a „Szívünk (Nyír)egy ritmusra ver” című előadást. Azért Szabó Ádám és a mi kis csapatunk mellett nyíregyházi kötődésű együttesek is közreműködnek majd, mint például az Igrice Néptáncegyüttes, a Szabolcs DSE vagy az Y2K. Egy igazi táncos estre invitálunk mindenkit, úgyhogy várunk mindenkit szeretettel” – tette hozzá Bárány Kristóf.