„Nyíregyháza” térinstalláció a Bujtosi Városligetben

Los Angeles közelében 1923 óta egy messzire világító  felirat  hirdeti az amerikai filmipar fővárosát, Hollywoodot. A filmvásznon azóta számtalan alkotásban feltűnt, a város(rész) egyik legismertebb és legtöbbet fotózott „híressége” lett, ráadásul az évtizedek alatt maga az ötlet is világhódító útjára indult. Mára a legtöbb magyar nagyvárosban van ilyen elképzelésen alapuló köztéri installáció, múlt hét óta Nyíregyházán is. (Megjelent a Nyíregyházi Napló május 6-ai számában.)

 

A közel két méter magas és több mint 3 és fél tonnányi fából készült Nyíregyháza szó zöld környezetben, a Bujtosi-tó mellett kapott helyet. Ehhez hasonlót rengeteg városban vagy turisztikai attrakcióknál láthatunk, a nyíregyházi különlegessége viszont, hogy teljesen illeszkedik a környezetbe, hiszen fából készült. Ráadásul nem is akármennyiből. Mercz Attila, a feliratkészítő cég ügyvezetője elmondta, a betűrendszer megalkotásához 3,7 tonna fát, közel 480–500 kilogrammnyi vasszerkezetet, 7–800 darab csavart és 60–70 kilogrammnyi ragasztóanyagot használtak fel. Nincs alatta beton, talajcsavarral rögzítették. A felirat 40 centiméter széles, a betűk vastagsága 10 centiméter. A látványosság három hét alatt készült el, egy hét alatt építették fel a Bujtoson. 

Kanadai együttműködés

A városfelirat térinstalláció kapcsán sok ötlet született a kivitelezésre és több helyszín lehetősége is felmerült.

– Az egyik ötlet szerint a Nyíregyházi Állatparkra utalva állatformákat jelenítettünk volna meg a betűkre helyezve, egy másik megoldás szerint pedig maga a felirat, formára nyírható sövényből állt volna össze – erről már Pető Zdenkó, az Alfabrand Kft. ügyvezetője, a projekt kreatív tanácsadója beszélt. – Szerettünk volna a szokásos sémáktól eltérő, markáns feliratot megalkotni. Nemzetközi, sikeres példákat is megtekintettünk inspirációként és így találkoztunk a kanadai Hamilton városéval. Felvettük a kapcsolatot az ottani városvezetéssel és az installáció tervezőjével, Mike Kukucskával, akik üdvözölték ötletünket, hogy az általuk kialakított dizájnt valósítjuk meg Nyíregyházán, ezzel összekötve a világ két pontján lévő települést.

„Természetes anyagok mellett döntöttünk”

– Nagyon sok szakmai segítséget kaptunk a kanadai csapattól. Rengeteg olyan háttéranyagot átküldtek, ami a gyártás folyamatát mutatta be, hogy mik voltak a felirat elkészítésének a sajátosságai, mire érdemes figyelni.

Az alumíniumból, plexiből és ledből készült installációnak a stílusát végül megtartottuk, viszont miután a végleges helyszín a Bujtosi Városliget lett, így a környezetbarát és természetes fa alapanyag kivitelezés mellett döntöttünk. Legalább 7-8 asztalossal felvettük a kapcsolatot, voltak, akik azt mondták, hogy a tervet fából nem lehet kivitelezni, hiszen nincs rá technika. Végül a közbeszerzést elnyerő kivitelező cég, Mercz Attiláék, óriási munkával ugyan, de megvalósították elképzeléseinket, igaz, sokszor térdig álltak a fűrészporban.

– Bár a mi feliratunk végül fából készült el, a betűk stílusán is változtattunk, de a formátum még mindig olyan, amilyet Hamilton városa engedélyezett számunkra. Onnan inspirálódtunk. Tudni kell azonban, hogy az ő feliratuk egy 250–300 ezer dollár közötti alkotás, ennek a „Nyíregyháza” térinstalláció elhelyezése című projektnek jóval szerényebb lehetőségi voltak. Úgy gondolom, hogy látványos és szép lett a városfeliratunk. Számunkra is egy különleges feladat volt részt venni ebben a projektben, sehová nem is sorolható be a munkáink közé. Büszkék vagyunk a megbízásra, mert egy ilyen installációt megtervezni felelősségteljes folyamat. Hamilton városával továbbra is tartjuk a kapcsolatot, a jövőben akár partneri együttműködés is kialakulhat városaink között.

 

Szerzők: Bruszel Dóra, Nagy Boglárka