Nyíregyháza édes múltja – kioszk, zene és legendás cukrászdák a város szívében

Ápr 11, 2026

Nyíregyháza múltjának hangulatát idézi fel a helytörténeti sorozat újabb része. A történet középpontjában a város egykori cukrászdái állnak: a Károlyi téren felépült kioszk és a Zrínyi Ilona utcai Stein cukrászda, amelyek egykor a társasági élet kedvelt találkozóhelyei voltak.

Kioszk a város szívében

Egy kioszk – vagyis kerek pavilon – építésének ötletét már 1892-ben felvetette Bencs László polgármester. Akkoriban az új vármegyeháza előtt álló, 1888-ban leégett nagyvendéglő maradványait bontották el, és a polgármester ezen a telken képzelte el a díszes pavilont sör- és kávéházi helyiségekkel. Az elképzelést azonban akkor még elvetették.

1913-ban ismét napirendre került a kioszk építése: ekkor a Széchenyi – ma Országzászló – teret jelölték ki helyszínként. Lengyel Nándor cukrász és Rátvay János bérleti ajánlatot is tettek, ám az épület ekkor sem készült el.

A terv végül 1925-ben valósult meg. A képviselő-testület felhatalmazásával a bérleti jogot tíz évre elnyerő Lengyel Nándor megkezdte az építkezést a Károlyi – ma Benczúr – téren. A 120 millió koronából felépített, üvegből és vasból készült cukrászpavilon a tér forgalmas központjában állt, és hamar a sétáló közönség kedvelt találkozóhelyévé vált.

A kioszk színes lámpái 1926. május 22-től hívogatták a vendégeket, akiket esténként Mantu Aladár zenekara szórakoztatott. A cukrászmester később korlátolt italmérési engedélyt is kapott, így az édességek mellett különféle italokat is kínált a vendégeknek. A kortársak hamarosan „oázisnak” nevezték a kioszkot a város szívében, amely a nyári délutánokon és estéken különleges hangulatot teremtett.

A gazdasági válság azonban a népszerű pavilont sem kímélte. 1931 nyarán a vállalkozás bezárt, még Lili Baba sanzonénekes fellépése sem tudta megmenteni. Lengyel Nándor azonban tovább működtette a Hohe Lajostól átvett cukrászdáját.

Zene és rádió a Stein cukrászdában

A Zrínyi Ilona utca 9. szám alatt működött a Stein cukrászda, amelyről már 1920-tól találhatók híradások. A hely hamar a fiatalok kedvelt találkozóhelyévé vált: számukra külön szalont alakítottak ki, ahol délután öt és hét óra között zene szólt.

A cukrászda a kor újdonságait is hamar bevezette. 1926-tól a vendégek uzsonna és kávé mellett rádiót is hallgathattak, 1928-ban pedig a Volga orosz tiszti zenekar hangversenyét is élvezhették.

A cukrászda vezetését 1928 őszén Garay Albin vette át, aki korábban a Tester-, Hohe- és Lengyel-féle cukrászdák főcukrászaként dolgozott.

A beszámolót Ilyés Gábor juttatta el szerkesztőségünkbe.

Előző hír
Remek játék után győzelem a Paks ellen!
Következő hír
El nem múló kincsek a színpadon és az életben

Kapcsolódó híreink