Nyíregyháza a Krakkói Prémium Napon

Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, Hirling Bozena, a Magyar Turisztikai Ügynökség külképviselet vezetője és dr. Wisniewski Anna vezető külgazdasági szakdiplomata köszöntötte a megjelent utazási irodák vezetőit, a média képviselőit és a turisztikai szakembereket. Katona Ilona prezentációja után a közel hatvan érdeklődő közvetlenül találkozhatott városunk turisztikai cégei – a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. (TDM), a Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft. és a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezetőivel.

A szakmai program során intenzív érdeklődés mutatkozott a térség turisztikai kínálata iránt. Számos kérdés merült fel a gyermektáboroztatási lehetőségekkel, és a diákcsoportok számára nyújtott kedvezményekkel kapcsolatban, valamint üzleti tárgyalások folytak a jövő évi együttműködési lehetőségekről a lengyel tour operatorok és a nyíregyházi szakemberek között. A workshopot záró ajándéksoroláson dr. Kovács Ferenc polgármester személyesen nyújtotta át a szerencsés nyertesnek a Hotel Fürdőház két fő részére szóló felajánlását.

Lengyelország immár évek óta kiemelt küldőpiac a térség számára. A KSH adati szerint Nyíregyháza kereskedelmi szálláshelyein 2016. szeptember 30-ig mintegy 8,45 százalékkal emelkedett a lengyel vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához képest. Krakkó és agglomerációja, a 3,5 millió fős lakosság számmal pedig az egyik potenciális küldő területe a Nyírségnek, amely a színvonalas fürdő- és gyógyszolgáltatásai mellett sok egyéb lehetőséget is kínál az idelátogatóknak, ezért kiemelt jelentőségű a mostani látogatás. A korábbi tapasztalatok azt erősítik, hogy ilyen személyes jellegű bemutatkozásnak köszönhetően a külföldi utazási irodák kínálatában megjelennek a konkrét csomagajánlatok, tovább erősítve a desztináció népszerűségét a lengyel piacon – tájékoztatott Furkóné Szabó Marianna a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.