Nyári események – Nemzetközi és helyi programok a Diák-polgármesteri Irodával
A Diák-polgármesteri Iroda soha nem látott nyári programsorozattal készül a fiatalok számára. Csütörtök délután sajtótájékoztató keretében ismertették a helyi és nemzetközi eseményeket a Mustárházban. A nyíregyházi fiatalok a különböző Erasmus+ részvételi projektekről, nemzetközi ifjúsági cserékről, testvérvárosi programokról is beszámoltak, valamint saját szervezésű közösségi rendezvényt is tartanak, továbbá idén sem marad el az iroda nyílt napja, melyen az érdeklődők megismerhetik az iroda munkáját.
Nemzetközi programok
A nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda közössége számára a nyári időszak egyet jelent az aktivitással, a közösségépítéssel és az új lehetőségek megteremtésével. Az elmúlt év is mozgalmas volt a szervezet számára: rekordmennyiségű helyi, országos és nemzetközi program, ifjúsági projekt, szakmai együttműködés és közösségi kezdeményezés valósult meg a fiatalok bevonásával. Az iroda tagjai 2026 nyarára minden korábbinál intenzívebb programsorozattal készülnek, ezek között több nemzetközi program is megvalósul. Ilyen például az Erasmus+ ifjúsági csereprogram is, melynek keretében a fiatalok különböző országokba mennek el, ahol tapasztalatokat cserélnek.
– A következő 3 hónapra levetítve, hogy hova lehet majd menni: például Rzeszów-ban lesz majd két különböző csere is. Ez Lengyelországban található testvérvárosunk, emellett még Szatmárnémetiben lesz egy csere, ez ugye román testvérvárosunk, továbbá Nagykaposon is lesz még egy cserénk Szlovákiában, mely szintén testvéráros. Szóval változatos, hogy hova lehet menni, viszont Olaszországban is sikerül egy-két cserét kialakítanunk és el is menni
– mondta Péter Aliz diák-alpolgármester.
Nyíregyháza is fontos központja lesz az idei nyári Erasmus+ projekteknek, melyek során a városba is érkeznek majd külföldi fiatalok. Szintén fontos lesz június elején a szervezet képviselőinek norvég útja, melynek során egy jógyakorlat-gyűjtő programban vesznek részt. Folytatódik a civil közösségeket megszólító „civil karaván" is, mely több helyi települést érint majd.
Nyílt nap, grill parti a helyi fiatalok számára
Az iroda továbbá lokális szinten is szervez eseményeket: ilyen lesz a nyíregyházi családok átmeneti otthona lakóival közös családi nap, valamint az iroda nyílt napja is.
– Szerintem a fiatalok számára legfontosabb programjaink között a nyílt napunk szerepel, melyen nemcsak az általunk adott lehetőségekről fogunk beszélni, hanem arról is, hogy ők miként tudnak hozzánk csatlakozni, valamint arról, hogy számukra milyen Erasmus+ vagy más nemzetközi lehetőségek vannak. Ez a nyílt napunk június 10-én lesz, ezen kívül lesz még egy grill partink, mely igazából egy szórakoztató program fiatalok számára, ez június 20-án lesz
– nyilatkozta Décsi Dorottya diákpolgármester.
Diákakadémia programsorozat négy alkalommal várja majd az érdeklődő fiatalokat, ahol különböző készségfejlesztő és közösségi témák kerülnek előtérbe. Emellett előkészítés alatt áll egy testvérvárosi amatőr zenekarokat bemutató mini fesztivál is, a város nemzetközi kapcsolatainak és kulturális együttműködéseinek elősegítése céljából. Az iroda számára fontos, hogy olyan lehetőségeket biztosítson a nyíregyházi fiataloknak, melyek egyszerre nyitnak kaput Európára, erősítik a helyi közösségeket és segítik a fiatal generáció aktív társadalmi részvételét.


