Nézőpont Intézet: a kormány megbecsüléssel tekint az egészségügyi dolgozókra
Nézőpont Intézet: a kormány megbecsüléssel tekint az egészségügyi dolgozókra

A kormány megbecsüléssel tekint az egészségügyi dolgozókra, amit jelez az 500 ezer forint pluszjuttatás – mondta Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője szombat reggel az M1 Ma reggel műsorában.

Az elemző azt mondta, vannak olyan ellenzéki politikusok, akik szerint ugyanazt a válságkezelési módszert kellene alkalmazni, amit 2008-ban. Erről azonban már elmondták a véleményüket az emberek, hiszen mindenki megtapasztalhatta, milyen eredménnyel jártak ezek a módszerek – tette hozzá. Erdélyi Rezső Krisztián szerint ezek alapján egyfajta szemléletbeli különbséget is jelez a kormány részéről a félmillió forintos juttatás.

Kifejtette, a járvány okozta gazdasági nehézségek különbözőképpen érintik a különböző szektorokat, így nem lehet az a megoldás, hogy mindenki ugyanolyan támogatást kap.

Hozzátette, a kormány nagy hangsúlyt fektetett az elmúlt tíz évben a munkahelyteremtésre, és ennek eredményeit most veszélybe sodorja a járvány. Erre megoldás lehet, ha a működő gazdasági ágazatokba – mint a mezőgazdaság – terelik a munkanélkülieket – mondta az elemző.

hirado.hu