Nézőművészeti Főiskola Nyíregyházán

Mivel egyesek szerint „a színház szent és érthetetlen”, ráadásul a pislogás miatt alig látunk valamit az előadásokból, ezért neves művészeink – Tasnádi István író darabja mentén elindulva – úgy döntöttek, olyan ismeretekkel vértezik fel tanítványaikat, amelyeknek birtokában alkalmasak lesznek a teátrumokban rájuk váró fokozott pszichikai és fizikai (?) terhelés elviselésére. A kurzus részleteiről Scherer Pétertől kértem felvilágosítást, aki ezt nagyon készségesen, a rá jellemző humorral, nyíltsággal tette meg.

– Szeretünk Nyíregyházán játszani. Szinte minden stúdió előadásunkkal felléptünk már itt a VIDOR Fesztiválon, s díjakat is kaptunk értük. Az idei seregszemlén A hal nem hal bele címűt mutattuk be Katona Lászlóval. A Nézőművészeti Főiskolát 2003 óta játsszuk a Felvidéktől Erdélyig sok helyen. Több mint 280-szor láthatta a közönség. Nyíregyházán 2004-ben a legjobb stúdió előadásnak járó Capitano-díjat érdemeltük ki vele. Tasnádi István íróbarátunkkal közösen hoztuk létre ezt a produkciót, amit Árkosi Árpád rendezővel és Gyulay Eszter dramaturggal együtt valamennyien a magunkénak érzünk. A siker titka a humora lehet, hiszen az emberek nagyon szeretnek nevetni, s ez egy önfeledt „hülyéskedés”. Ami komoly benne, s amiért különösen szeretem, az a mondanivalója.

[REKLAM]

Mint megtudtuk, a „jövőben” játszódik a történet, amikor nincsenek színházak, mert a nézők nem tudnak viselkedni ott, a szabad idejükben inkább mást csinálnak, az illetékesek pedig nem áldoznak pénzt a fenntartásukra. Két állástalan színész kitalálja, hogy indítani kell egy főiskolai képzést, ahol a nézőket meg kell tanítani „nézni”, ők ugyanis szerintük iszonyúan jó színészek, csak a nézők nem jól nézik őket. Ennek a főiskolának a nyílt napjára érkezik a közönség, ami rengeteg humor forrása. A háttérben ott motoszkál az alkotók félelme: valóban lesz-e színház a jövőben, adnak-e erre a célra pénzt az illetékesek? Jászai Mari-díjas színészünk bízik benne, hogy mindez csak utópia. Schlanger András színházigazgató ötlete volt, hogy kis társulatuk, a Nézőművészeti Kft. mutassa be itt is névadó előadását, a Nézőművészeti Főiskolát. Mucsi Zoltán és Scherer Péter két ellentétes egyéniséget testesít meg a darabban. S hogy milyet?

– Elég csak ránk nézni: Zoli magas, idegbeteg, én pedig alacsony, joviális vagyok, mint aki semmit nem tud. Ő önmarcangoló, zártabb lény, én nyitottabb vagyok, aki inkább a harmóniából tudok dolgozni, míg ő a konfliktusokból. Ennek ellenére jó barátok vagyunk Katona Lacival s az ebben a darabban nem játszó, Kovács Krisztiánnal együtt. Nyaralni persze nem szoktunk közösen, hiszen így is ki-ki többet van a kollégáival, mint a saját feleségével. A történet végén mindenki egy virtuális diplomát kap, amit a zsebébe tehet, s az előadás végén a büfében beválthatja kókuszos csokis tekercsre, amiért persze fizetni kell.

Arra a kérdésemre, hogy lesz-e maszterképzés e kurzust követően, azt válaszolta, hogy mindig törik a fejüket valamin, amivel kis társulatuk a társadalom jelenségeire humorral reflektálna, de ez nem biztos, hogy a mostani előadás folytatása lesz. Nem egyszerű összeegyeztetni a sokféle elfoglaltságát, de van 3 szép gyereke, egy remek felesége, fut, kerékpározik, próbál ép testben ép lélekkel megmaradni. Három filmben is szerepel az ősszel. November végén mutatják be az Éjszakám a nappalod címűt, ami egy olyan fiúról szól, aki nem tud aludni, ezért éjszakai kalandokba keveredik. Az ő barátját alakítja. A Hajnali láz Gárdos Péter azonos című regényéből készült, a szüleinek a megismerkedéséről szól. Művészünk egy zsidó rabbit alakít a megható történetben. Egy tízrészes sorozatot készített az RTL Klub Válótársak címen, amit hetente egyszer vetítenek majd. Három férfi egy napon vált el. Összeköltöznek, s bulis korszakukat élik. Lengyel Tamás és Stohl András lesznek a lakótársai.

– Pár éve rendezek is kisszereplős ifjúsági előadásokat: hármat a Thália Színházban, egyet pedig a Katona József Színház Sufnijában mutattak be, s ezeket visszük gimnáziumokba. Most egy két színésznőre épülő darabot mutatunk be hamarosan, aminek előzménye, hogy egy nagyapa kikezdett az unokájával. Egy német regény alapján készült a Soha senkinek. Közben nagy sikerrel játsszuk például A fajok eredete című előadásunkat is, melyben harmadikként a társunk a Nyíregyházáról indult Thuróczy Szabolcs, aki jó barátunk. Szeretnénk rábeszélni Schlanger Andrást, hogy ezt a darabot is hívja meg Nyíregyházára. (Magam is remélem, hogy ez sikerül, ugyanis régen nevettem olyan jókat, mint ennek nézése közben – a szerk.)

Szerző: Sz. Kántor Éva (elsőéves hallgató)