Népszokások, hagyományok – Március, avagy tavaszelő, kikelet és böjtmás hava

Népszokások, hagyományok – Március, avagy tavaszelő, kikelet és böjtmás hava
Fotó: Illusztráció

Az Országos Széchenyi Könyvtár digitális kalendáriumából, a Jeles Napokból kiderül, számos elnevezése él a március hónapnak. Tavaszelőként, kikelet és böjtmás havaként is ismert.

Az elnevezés a latin Martius hónapnévből ered. Annyit tesz: Mars (isten) hava. Rómában az ősidőkben az év kezdő hónapja volt, megfelelően a mediterráneumban elterjedt tavaszi – napéjegyenlőségi — évkezdési szokásnak. Az ősi Róma a tavasz-újévet március Idusán, holdtöltekor ünnepelte. Március 14-én kergették ki a városból az elmúlt évet jelképező, agg Mamurius Veturiust (vö. „télkiverés”, „télkihordás”), és másnap köszöntötték az év megújulásának istennőjét, Perenna „anyát”. Anna Perenna ünnepe később amolyan „marciális” jellegű tavaszköszöntő népünnepéllyé vált.

Körmenet és lovasszemle is volt

Róma többi márciusi ünnepe a hadi évadra való felkészülés jegyében zajlott, Mars isten harcias természete ezzel magyarázható. Március 1-jén indul a Salius papok körmenete Mars égből hullott városvédő pajzsával és annak 11 másolatával (12 db volt, hogy minden hónapra jusson egy). Március 14-e volt a lovasszemle, az Equirria ideje, ez később lóversenynap lett. 17-én öltöttek tógát a felserdült ifjak, és ez egyúttal katonaköteles korba lépésüket jelentette (Liberalia). 19-én, a hadivállalkozások hagyományos kezdőnapján a consul megrázta Mars szent lándzsáját ezzel a felkiáltással: Mars, légy éber! A március 19–23. közötti Quinquatrus idején tisztították meg a télen berozsdásodott fegyvereket. Ezt az ünnepet egyébként a nem kevésbé katonás Minerva istennőnek szentelték. 23-án próbálták ki a harci kürtöket (Tubilustrium), azaz ekkor trombitálták össze seregszemlére a hadköteleseket.

Böjti időszak

Március régi magyar neve Böjtmás hava. Az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire valóban márciusra esik. Hónapunkat nevezték Kos havának is a március 21-ével kezdődő új csillagászati év első hónapjáról.

Tüzes ifjúként elevenedik meg a képzőművészetben

Márciust – mint Ripától tudjuk – régente tüzes ifjú személyesítette meg (a Kos eleme a csillaghitben a tűz volt). Marshoz illően sisakban, vörös és fekete ruhában ábrázolták, vállán szárnyakkal. Jobbjában a Kos jelét tartotta virágkoszorúban, baljával serleget emelt, színültig töltve a mediterrán tavasz terményeivel. Az allegorikus alak antik előképe vasba öltözött katona volt, lándzsával, pajzzsal. Ez Marsot, illetve a hónapra jellemző teendőt, a hadba vonulást jelképezte. A mezőgazdasági tennivalók szerint is ábrázolták márciust. Szintén ifjú képében, amint épp szőlőt kapál – szemben a szőlőt metsző, agg februárral –, mellette a lova, mely a tavaszi napéjegyenlőséget jelképezi a latin aequus „egyenlő” és equus „ló” id. Pliniusnak tulajdonított, népi etimológiás egyeztetése alapján.

Babonákból sincs hiány

Mars hadisten emléke már rég kiveszett a március hó fogalmából, de a tél elmúlásának, a tavasz megszületésének ünnepét még mindig a március fogalmához kapcsolta az emberiség, s ennek megfelelő babonás szokásokat fejlesztett ki márciusban. Így március 15-én, a hírneves „március Idusán” ülték meg Itáliában az Anna Perenna ünnepét, aki eredetileg valószínűleg valamilyen holdistennő lehetett, s ünnepe az örökké kihunyó, majd újra feltámadó éjjeli istennőt dicsőítette. Ebből formálódott ki az Esztendő vénasszonyának ünnepsége, akit március 15-én ünnepélyesen elégettek (nálunk is megvan a nyoma az úgynevezett kiszehordás szokásában), s az olaszok még ma is elégetnek (bruciar la vecchia = elégetni a vén banyát). Innen aztán persze már csak egy lépés volt, hogy az Anna Perennában egyáltalán valamilyen éjjeli démont, vén boszorkányt lássanak, akit el kell égetni. Következésképpen aztán március 15-e egyáltalán a boszorkányok nagy napja lett, akik ezen a napon kötözött seprűnyélen lovagolnak fel a magas hegyekre (Blocksberg), hogy ott megüljék a „boszorkányszombatjukat”. Így lett március tizenötödike általában a nyugtalanságok böknapjává.

Martiusból Március

Bod Péter szerint a hónapot „Martiusnak” nevezték (Kos hava) „Marsról, aki volt a hadakozásnak istene”. Átvitt értelemben azért találó ez az elnevezés, mert Krisztus valóban a legnagyobb Hadakozó (a Zwingli szóhasználata), aki „hadakozik érettünk”, s a győzelemnek a Golgotát legyőző húsvéti Istene. Márciusi szenvedésével (Márk 8, 31; 9, 31; 10, 32—33) legyőzte az egyetlen igazi ellenséget: a Sátánt, a Gonoszt, a Kígyót, a Fenevadat, az ördögöt mint a bűn szerzőjét, és a bűnt, valamennyi következményével együtt.

 

Még több érdekességért olvassa tovább a Jeles Napok gyűjteményét.

 

Forrás: OSZK / Jeles Napok