Nem adhatunk esélyt az ellenfélnek - csütörtökön ismét a Békéscsaba érkezik

Az első meccset a Nyíregyháza, a másodikat a Békéscsaba nyerte 3-0-ra a női röplabda bajnokság elődöntőjében. Három nyert találkozóig tart a sorozat, csütörtökön pedig ismét extra teljesítményre lesz szükség a címvédő ellen. A BRSE ugyanis komoly játékoskerettel rendelkezik, de a Fatum idén már többször bizonyította, hogy legyőzhető.

- Az előző mérkőzésen jól játszott a Békéscsaba, míg nálunk több volt a fegyelmezetlenség védekezésben. A rájátszásban benne van, hogy az ember kikap, de vissza kell térni a helyes útra, és olyan elánnal kell játszanunk legközelebb, hogy ne adjunk esélyt az ellenfélnek - mondta Hollósy László vezetőedző.

A rájátszás során kiemelten fontos a fizikai és a mentális felkészítés. Ilyen sűrűn nem lehet mindig csúcsformában játszani, de a szakemberek abban bíznak, a harmadik találkozó után ismét a Fatum Nyíregyházánál lesz az előny.

- Ha valaki azt mondja az év elején, hogy ennyiszer legyőzzük a Békéscsabát, kapásból aláírtuk volna. Tiszteljük őket, komoly kerettel rendelkeznek, és az eddig teljesítmény tőlünk várakozáson felüli volt. De természetesen ha már nálunk van a pályaelőny, szeretnénk élni ezzel, és győzni csütörtökön - mondta Darabos Balázs erőnléti edző.

A csapatnál mindenki egészséges, így a szakvezetés mindenkire számíthat. A csütörtöki meccs 20 órakor kezdődik a Continental Arénában.