Négyezer diákkal bővült a Hipersuli - Az Arany is csatlakozott

A program tavaly decemberi megnyitása óta csatlakozottaknak köszönhetően már az ország 15 iskolájában, több mint négyezer diák és közel 180 pedagógus részese a Hipersulinak, és még sokszínűbbé vált a részt vevő általános- és középiskolák palettája. A "hagyományos" intézmények és a tanárképzős hallgatóknak szakmai gyakorlatot biztosító gyakorlóiskola mellett már művészeti képzésre specializálódott intézmény, valamint egy mozgáskorlátozott gyermekek szolgálatában álló iskola is alkalmazza a Hipersuliban felgyűlt digitális tudást.

Ez külön öröm a program életre keltői számára, hiszen a mobilszolgáltató digitális oktatási programjának egyik legfontosabb célja éppen az, hogy az ország különböző területén lévő intézmények és pedagógusok megoszthassák egymással a digitális oktatásról szerzett tapasztalataikat, egyedi tananyagaikat, és függetlenül az iskola típusától vagy méretétől, egymást inspirálva mindenki kamatoztathassa azokat. Ahhoz, hogy egy intézmény részese lehessen a kezdeményezésnek, legalább egy osztályra való digitális eszközzel kell rendelkeznie, valamint lelkes pedagógusokkal, akik vállalják, hogy ezen eszközök segítségével oktatnak. Igényeik szerint a mobilszolgáltató netet, digitális tananyagot és tanár-továbbképzést biztosít a Hipersuli programban résztvevő iskolák és tanárok számára.

A program fontos szereplői azok az oktatással foglakozó magyar startupok, amelyek szolgáltatásait a Hipersuli-iskolák díjmentesen használhatják, a tanárok pedig visszajelzéseiket közvetlenül visszacsatolják a fejlesztőknek. A Tabello és az Intellisense fejlesztései izgalmasabbá teszik a nyelv- és a természettudományos órákat, a Redmenta online feladatlap-készítője pedig megkönnyíti a számonkérést. A Magyar Digitális Oktatásért Egyesület a program stratégiai partnereként segít a képzéseket országosan eljuttatni a Hipersuli-pedagógusokhoz, fejlesztve digitális eszköztárukat és ismereteiket.

A Hipersuli új csatlakozói:

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola
Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola
Budapest IX. Kerületi Molnár Ferenc Általános Iskola
Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium EGYMI és Kollégium (Budapest)
Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium
Zsombói Kós Károly Alapfokú Művészeti Iskola

Forrás