Napsütés, de akár jégeső is lehet, ne hagyja otthon az esernyőt

Ciklon keletkezik térségünkben, amely több hullámban okoz csapadékot, akár jégesőt is szombaton. Ezért az OMSZ figyelmeztetést adott ki az ország területére – írják az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

A nap első felében elsősorban az ország északkeleti harmadán fordulhatnak elő a záporok mellett zivatarok. A csapadékzóna, ezzel együtt a zivatarok is délnyugatról fokozatosan északkelet, kelet felé helyeződnek át, egyre inkább az északkeleti, keleti megyékre korlátozódnak a nap folyamán.

Az intenzívebb gócokat elsősorban felhőszakadás (>30 mm) kísérheti, emellett helyenként viharos széllökés (> 60-70 km/h) és jégeső (ált. 1-3 cm) is lehet. Ezen kívül késő délutántól a Dunántúl nyugati, délnyugati megyéiben alakulhatnak ki újabb zivatarok.

A felhőzet később nyugat felől szakadozik, gomolyosodik, általában több órára kisüt a nap. A csapadéktevékenység az északkeleti, keleti tájakra szorul vissza, ott csak délután kezd el szakadozni a felhőzet és estig több hullámban alakulhat ki eső, zápor, zivatar. Eközben nyugat felől vastagabb felhőtömb húzódik fölénk, amelyből egy-egy zápor a nyugati megyékben is előfordulhat.

Az északnyugati szelet élénk, nagyobb területen erős lökések kísérik. Zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések. A legmagasabb délelőtti hőmérséklet általában 20 fok körül alakul, de északkeleten pár fokkal hűvösebb maradhat az idő.

Forrás: hirado.hu