Nagykorú lett a Jurij! Isten éltesse Nyíregyháza szocrock zenekarát!

Szeretnék zenész lenni. Sőt rocksztár! A vágy, a sóvárgás sok ifjút utolér. Ám kevesen vannak, akik a zenét pár év múlva nemcsak hallgatják…

Időszámításunk után ezerkilencszázkilencvenvalahánnyal a Krúdy Gyula Gimnázium két diákja, Polák Péter és Győri Gábor azt tette, mint sokan mások. Szabadidejükben koncertekre, fesztiválokra jártak. Ám egy idő után többet szerettek volna. Arra vágytak, amit láttak, éreztek a fényekkel és füsttel beterített színpadokról. Elkezdődött a barátságpróba, egy zenekarkezdemény megalkotása.

Polák Petivel beszélgettem:

Gabival osztálytársak voltunk. Szinte csodáltuk a zenészeket és éreztük: nekünk ezt kell csinálni! Elkezdtünk gitározgatni, majd dalokat írni. Gimisként volt egy-két szárnypróbálgatásunk, például a suliban koncerteztünk. Gabi gitározott, én pedig énekeltem-gitároztam. Valahogy így kezdődött minden.

Aztán a Krúdy után jöttek az egyetemi évek Debrecenben és zenésztársakra találtak: megalakult a Jurij! Ráadásul pontosan 18 évvel ezelőtt, 2001 év elején.

Nagykorú lett a zenekarunk, hihetetlen! Emlékszem a kezdetekre, amikor csak Debrecen és Nyíregyháza kisebb klubjaiban koncerteztünk. Aztán többek között a 30Y előzenekaraként egyre több helyre jutottunk el, a fővárosban is számtalan koncertet adtunk. Kezdtek megismerni, megszeretni minket az emberek és a szakmatársak is. Így hazai hallgatóságunk örömére nyíregyházi koncertre tudtuk hívni a 2000-es évek közepén-végén többek között az Isten Háta Mögött zenekart, az Óriást, a Kaukázust és a Vad Fruttikat is. A zene összehozott minket ezekkel a kitűnő formációkkal, zenészekkel.

A Jurij 2008-2010 körül dübörgött a legjobban, a rádiók zenei listáján, nyíregyházi fiatalok, többek között az én Hifi tornyomból is, valamint a fesztiválok és szórakozóhelyek színpadain. Mára azonban a zenekartagok (Győri Gábor, Polák Péter, Sándor Dániel, Somogyi Ferenc) munka és/vagy család mellett teljesednek ki, a tagok erős barátsága, valamint a zene-szerelem élteti a Jurijt!

A zenekarnak 18 év alatt hat nagylemeze jelent meg. A 2019-es év terveik szerint bestof-koncertekkel lesz tele és új dalokat is hoz majd a nagykorúvá válás. Isten éltesse Nyíregyháza szocrock bandáját!

 

Rutkai