Nagykállói gyakorlat: a külső védelmi terv komplex gyakorlatát tartották

A külső védelmi terv komplex gyakorlatát tartották szeptember 29-én Nagykállóban.

Ha veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem működik egy településen és az veszélyeztetheti a lakosságot, környezetében tartózkodókat, akkor az emberek, az anyagi javak és a környezet védelme érdekében a településre vonatkozóan úgynevezett külső védelmi terv készül. Ezt évente ’részlegesen’, háromévente pedig ’komplex’ keretek között gyakorolják a védekezésben érintettek.

A feltételezés szerint a NZRT-TRADE Kft. alsó küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem műtrágya tároló raktárában tűz keletkezett, mérgező gázok kerültek a levegőbe. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója felvette a kapcsolatot a város polgármesterével és intézkedett, hogy a külső védelmi tervet léptesse életbe. A veszélyeztetett település vezetője elrendelte a lakosság riasztását és veszélyhelyzeti tájékoztatását, valamint az érintett településrészen élők elzárkóztatását.

A gyakorlaton Nagykálló települési köteles polgári védelmi szervezetének tagjai, valamint a Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, a Katasztrófavédelmi Mobil Labor munkatársai, valamint a nyíregyházi hivatásos és a nagykállói önkéntes tűzoltók, a mentőszolgálat és a rendőrség is részt vett. Az üzemi baleset következményeinek felszámolását, a lakosság kimenekítését, elhelyezését, ellátását, a közreműködő erők feladatainak végrehajtását gyakorolták a résztvevők. 

A megyei polgári védelmi főfelügyelő, Gyenge László tűzoltó alezredes értékelte a gyakorlatot. A résztvevők bebizonyították, hogy felkészültek a hasonló helyzetek kezelésére.

 

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság