Nagy az öröm a Nyíregyházi Állatparkban - Két bölénybébi született egy héten belül
Két borjúval gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark európai (Bison bonasus) és amerikai (Bison bison) bölénycsordája. Mindkét utód egy héten belül jött világra: az európai bölénybikának és a két tehenének a most született kis bikával együtt már négy borja van, az amerikai bölényeknél egy ivarérett hím és három nőstény mellett egy üszőborjú jött világra, közölte Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark szóvivője.
Az egyhetes üsző születése után néhány órán belül már lábra állt, mostanra pedig csatlakozott anyjával a park bölénycsapatához. Az itt élő állatok idejük nagy részét táplálkozással töltik, de szívesen hemperegnek az iszapban és a homokban is.
Az európai bölény a kontinens legnagyobb szárazföldi emlőse, amely állatkertek nélkül ma nem létezhetne a szabad természetben. A középkori krónikákban még sűrűn szerepelt a bölény, a feljegyzések szerint a faj egyedei egészen a 18. századig éltek Magyarországon, az utolsó példányt 1790-ben ejtették el.
Nem sokkal ezután szinte egész Európából eltűnt a bölény, csak a lengyelországi Bialowieza őserdejében maradt meg az egyetlen, pár száz egyedből álló populáció. Élőhelyük azonban a frontvonalban feküdt, így 1916-ban már csak 150 állatból állt a bölénycsorda, az utolsó állatot pedig 1919. február 21-én egy vadorzó ölte meg a bialowiezai őserdőben.
A szabad természetből kipusztuló állatokat állatkertben élőkkel próbálta helyettesíteni a Nemzetközi Bölényvédelmi Társaság, ténykedésüknek köszönhetően ötvenhat fogságban élő bölényt kezdtek el szaporítani, majd fokozatosan visszatelepíteni a bialowiezai őserdő egy védett területére. Visszatelepített állományaik élnek ma Lengyelországban, Fehéroroszországban, Litvániában, Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Szlovákiában, de betelepítették őket a korábbi elterjedési területén kívüli Kirgizisztánba is.
Az amerikai bölény Észak-Amerika legnagyobb testű szárazföldi emlőse, a faj egykor százezres csordákban vándorolt a prériken, állományuk elérhette az 50 millió egyedet. Egyes észak-amerikai indián törzsek táplálkozásukban és ruházkodásukban szinte teljes mértékben a bölénytől függtek. Számtalan módon hasznosították; húgyhólyagjából tarisznyát csináltak, vérét és epéjét testük festésére használták, a szárított bölényürülék tüzelőként szolgált, míg a csontokból eszközöket készítettek.
A faj az európaiak megjelenésével, a telepesek könyörtelen irtóhadjáratait követően sodródott a kihalás szélére a 19. században. A kíméletlen mészárlás egyik oka a vadászat és a vasútépítő munkások élelmezése volt, de legfőképpen az engedetlennek tartott indiánok létalapját akarták megszüntetni.
1905-ben azonban megalakult az Amerikai Bölényvédelmi Társaság, aminek köszönhetően néhány száz példány megmenekült, ez elegendő volt a faj túléléséhez. Ma állományuk 50 ezer állatra tehető, ezzel - úgy tűnik - biztosítva van a faj fennmaradása.
A amerikai bölény napjainkban kisebb csordákban él, főként a nemzeti parkokba szorult vissza. A tehenek és borjaik laza rangsorba szerveződött csordákat alkotnak, melyekhez csak szaporodás idejére csatlakoznak az egyébként egynemű csapatokban élő bikák.
