Változik a vonatok menetrendje – A Nyírség és a Tokaj InterCity járatait is érinti az őszi pályakarbantartás

Aug 31, 2026

Augusztus 30-tól november 4-ig jelentős pályakarbantartást végeznek a ceglédi fővonal Pilis és Albertirsa közötti szakaszán. A munkálatok miatt több vasútvonalon módosul a menetrend, a változások pedig a Nyíregyházáról, illetve Nyíregyházára utazókat is érintik. A Nyírség InterCityk ismét a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda érkeznek, a Tokaj InterCityk pedig szeptember 8-ig módosított rend szerint közlekednek.

Őszi pályakarbantartás a ceglédi fővonalon

A nyári időszakban Kőbánya-Kispesten, valamint a ceglédi fővonal több szakaszán is jelentős pályamunkákat végzett a MÁV. Augusztus végétől a Pilis és Albertirsa közötti szakaszon folytatódik az összetett karbantartássorozat.

A munkálatok célja a sebességkorlátozások jelentős részének felszámolása, valamint a késések mértékének és gyakoriságának csökkentése. A vágányzár miatt augusztus 30-tól november 4-ig módosított menetrend lesz érvényben a ceglédi és debreceni fővonalon, de a változások több más járatot is érintenek.

Fontos változás a Nyírség InterCityknél

A nyíregyházi utasok számára az egyik legfontosabb változás, hogy a Nyírség InterCityk ismét a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek. Budapest és Szolnok között ugyanakkor továbbra is terelt útvonalon, az újszászi fővonalon keresztül közlekednek.

Szeptember 8-ig a Tokaj InterCityk még Nyírség néven, kizárólag a Nyugati pályaudvar és Nyíregyháza között járnak.

Több járat menetrendje is módosul

Az őszi munkálatok jelentősen érintik a Z50-es járatokat. Indulási idejük megváltozik, az óránkénti, illetve csúcsidőben megközelítőleg félórás követés azonban megmarad.

A Nyugati pályaudvarról Cegléd felé közlekedő Z50-esek jellemzően 24–31 perccel később, óra 24-kor indulnak, és óra 37-re érkeznek Ceglédre. Az ellenkező irányban a vonatok jellemzően 31 perccel később, óra 19-kor indulnak Ceglédről, és óra 33-ra érkeznek a Nyugati pályaudvarra.

Kisebb mértékben változik az S50-es járatok, a Cívis InterRégiók és a Napfény InterCityk menetrendje is.

Az újszászi vonalon több S60-as és G60-as vonat, a Hatvan–Szolnok vonalon az S820-as járatok, a békéscsabai vonalon pedig a belföldi Békés InterCityk és a nemzetközi IC-k menetrendje módosul, jellemzően 5–15 perccel.

A lajosmizsei S21-es vonatok továbbra is a teljes útvonalukon közlekednek, a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között azonban egy perccel korábban járnak.

A balatoni járatoknál is lehetnek változások

A keleti országrész városait a Balatonnal összekötő vonatok – köztük a Panoráma expressz, a Vitorlás expressz, a Szabolcsi Tekergő expressz és az Aranypart expressz – utasainak a főszezon végén szintén számítaniuk kell menetrendi változásokra.

A MÁV ezért azt javasolja, hogy az utasok indulás és jegyvásárlás előtt ellenőrizzék az aktuális menetrendet a MÁV vagy a MÁVPlusz mobilalkalmazásban, a MÁVPlusz weboldalán, a jegy.mav.hu utazástervezőben, illetve az állomásokon kihelyezett hirdetmények és az online vágányzári menetrend segítségével.

Forrás: MÁV-csoport

Előző hír
Tárt kapukkal Kolozsváron – A Jósa András Múzeum idén is nagy sikerrel mutatta be Nyíregyháza...
Következő hír
Építsd meg a saját világodat! – Szeptember 5-én újra LEGO® Játékvárossá változik Nyíregyháza...

Kapcsolódó híreink