Mozgásszegény életmód?! Tehet az egészségéért az ember! – Interjú Kotán Fruzsival
Interjú Kotán Fruzsival

„Találkozzunk 2 percre!” című rovatunkban érdekes, ismert és elismert embereket, formációkat mutatunk be, valamennyien nyíregyházi kötődésűek!”

 

Kotán Fruzsina mindössze 13 éves volt, amikor elhunyt az édesapja, aki egykoron magabiztos, erős katona volt, ám évekkel később, harmincas évei végén leszázalékolták. Elhízott, örökletes szív és érrendszeri problémái, többek között érelmeszesedése volt, szívelégtelenségben szenvedett és cukorbetegségre is hajlamos volt. 43 évesen halt meg. Fruzsit nagyon megviselte édesapja elvesztése, ám ekkor még nem tudta, pár évvel később, újra nagy hatással lesz rá az eset, ám teljesen másképp…

27 évesen mentem el egy komolyabb kivizsgálásra. Kiderült, hogy inzulinrezisztens vagyok, magasvérnyomásos problémáim és jó pár plusz kilóm is van. Nem hazudok, megijedtem, édesapám is eszembe jutott. Tenni akartam az egészségemért!

 

Fruzsi mellett állt edző, testnevelés tanár férje is (Németh Szabolcsról április 20-án jelent meg cikkünk), aki soha nem erőltette rá a rendszeres testmozgást, ám a kivizsgálás után elkezdődtek az edzések!

 

Heti öt alkalommal jártunk munka előtt edzeni, az elején nagyon nehéz volt, ám az mondták: az éhgyomros mozgás a cukorbetegek egyik leghatékonyabb edzése! Valóban elkezdődött a változás, felpezsdített a mozgás és egészségesebb lettem.

Fruzsi és férje 2018-ban indították el a LABOR-GYM-et. Az egészségcentrumban pedig az edzettből lassan edző is lett.

Én elsősorban hölgyekkel foglalkozom, nekik tartok edzéseket. És mivel nem egy hétköznapi értelemben vett konditerem a miénk, hozzánk a kis vagy akár nagy túlsúllyal rendelkező, vegyes korosztályú vendégek nyugodt szívvel térnek be. Táplálkozási tanácsadás vagy akár táplálékkiegészítőkkel kapcsolatos szaktanácsadás – sokmindennel tudunk az érdeklődőknek segíteni. A cél, hogy minél több ember lássa, a legnagyobb problémát a mozgásszegény életmód okozza, valamint a nem megfelelő táplálkozás. A szervezet jelez, csak sokszor nem figyelünk vagy éppen elnyomjuk a tüneteket: puffadás, csikarás, görcsölés. Észre kell venni a jeleket, tenni kell az egészségünkért!

Fruzsi a központ egyik fő mozgatórugója, hiszen a szakmai részt Szabi viszi, ő pedig az üzlet, a háttér felelőse. Ahogy szokták mondani, minden sikeres férfi mögött áll egy nő!

 

Szerző: Rutkai