Mókából és kacagásból nem lesz hiány a pénteki Helló Nyíregyházán!

Folytatódik a városi nagyrendezvények sora, kilencedik alkalommal szervezi meg az önkormányzat a Helló Nyíregyháza! elnevezésű, szezonnyitó, tavaszköszöntő programját április 22-én, pénteken, a Kossuth téren. (Megjelent a Nyíregyházi Napló április 14-ei számában.)

Délelőtt megtartják a központi ballagást a Krúdy teremben, majd az ünnepség végén a végzősök léggömböket engednek fel a magasba. Tulajdonképpen ezzel veszi kezdetét az egész napos móka, s kacagás, amelynek középpontjában ezúttal is a fiatalok állnak majd.

Szatmárnémetiből is érkeznek fellépők

A színpadi programok délelőtt 10 órakor kezdődnek a Kossuth téren, ahol a rendezvényt a Limerence nevű zenekar nyitja meg Szatmárnémetiből, majd szintén a romániai városból érkező Röpike néptánccsoport folytatja. Ezt követően civil szervezetek gondoskodnak a jó hangulatról, akiket délután 3 órakor az X-Faktorból ismert Alee vált fel, de érkezik a Unique, Csordás Tibi, a Hősök Dj, valamint szintén a tehetségkutatós Paulina is.

Étel-ital udvar is nyílik a szökőkútnál!

Lesz gyermekfoglalkoztató is

Az OTP előtti területen gyermekfoglalkoztató várja majd a kisebbeket, de kitelepül a Nyíregyházi Áldozatsegítő Központ, lesz MediBall bemutató, és nem marad el a már megszokott vásári forgatag sem virágokkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel, lekvárral, mézzel, sajttal és persze madárkiállítással. 10 órától 19 óráig pedig Kölyök szigetet állítanak fel a Városalapítók szobránál.

Érzékenyítés a Rejtett Kincsek Down Egyesülettel

A Rejtett Kincsek Down Egyesület kismotorral települ ki a Helló Nyíregyháza! rendezvényre, és ott érzékenyítő foglalkozást tartanak az érdeklődők számára, valamint szeretnék felhívni a figyelmet a Csodavár Korai Fejlesztő Centrum korai fejlesztés, inkluzív táborozás szolgáltatásaira is. Az érzékenyítő foglalkozás, az egyesületünk által kitalált KIHÍVÁS játék arról szól, hogy játékokon keresztül mutatja be az embereknek azt, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézni egy fogyatékossággal élő személynek: pl. edényfogó kesztyűben kell gyöngyöt fűzni, vagy pillecukorral a nyelv alatt „ne­monddki” játékot játszani, emellett több játékos esetén az együttműködési intelligencia is fejlődhet a játék során.     

Mathias Corvinus Collegium

A már több mint 25 éve működő Mathias Corvinus Collegium (MCC) Nyíregyházára is elviszi egyedülálló ingyenes képzéseit a fiatal tehetségek számára. A képzések 2022 szeptemberében indulnak az általános iskola felső tagozatos és középiskolai diákok számára. A Helló Nyíregyháza! rendezvény kitűnő lehetőség számukra, hogy bemutassák azt városunknak, az érdeklődőknek, a lehetséges jövőbeli diákjaiknak.