Módosul a Volánbusz üzletszabályzata – Emelkedik a pótdíj összege

Április 1-jétől módosul a Volánbusz üzletszabályzata, ezzel együtt emelkednek a pótdíjak a Volánbusz járatain. Az utazási igazolvány, kedvezményes vagy díjtalan utazásra jogosító okmány nélkül, illetve érvénytelen jeggyel, bérlettel utazók a helyszínen 12 ezer forint pótdíjat kell fizessenek. 30 napon belüli teljesítésnél 25 ezer, 30 napon túli tartozás esetén pedig 50 ezer forint a pótdíj összege. Ezután három napon belül lehetőség lesz a helyszíni bírsággal megegyező mértékű, 12 ezer forintos pótdíjat megfizetni. Az utólagos bemutatás költsége is emelkedik.

A múlt évben 186 ezer járat ellenőrzése során több mint 12 ezer esetben, összesen 98 millió forint pótdíjat szabtak ki az ellenőrök. A büntetésekre jellemzően azért szokott sor kerülni, mert az utas fizetés után nem veszi át a menetjegyet, nem tudja igazolni az igénybe vett kedvezményre való jogosultságát, lejárt a kedvezménye, vagy érvénytelen igazolvánnyal utazik. Vonatkozik ez a diák- és hatósági igazolványra, vagy az ellátottak utalványára. Olyan is előfordul, hogy a kiemelten kedvezményes bérletét nem a megfelelő viszonylatban használja.

A Volánbusz 2023. április 1-jén életbe lépő üzletszabályzata szerint a pótdíj összege 30 napon belüli fizetés esetén 8 ezer forintról 25 ezer forintra, 30 napon túli teljesítés esetén 12 ezer forintról 50 ezer forintra nő. Aki a helyszínen, vagy – új lehetőségként – három munkanapon belül teljesíti fizetési kötelezettségét, annak 25 ezer forint helyett csak 12 ezer forintot kell lerónia. A meglévő, érvényes utazási igazolvány utólagos, 15 napon belüli bemutatásának költsége 1300 forintról 2500 forintra nő.

A 3 munkanapon belüli befizetés teljesíthető személyesen az autóbusz-állomások elővételi pénztáraiban, nyitvatartási idő alatt, az ellenőrzéskor átadott tanúsítvány, illetve a pótdíjcsekk segítségével, vagy banki átutalással a VOLÁNBUSZ Zrt. pótdíjszámlájára. Az utalás során a közlemény rovatban elsőként a tanúsítvány azonosítóját, majd a pótdíjazott nevét kell feltüntetni. Amennyiben a közleményben feltüntetett adatok hiányosak, és emiatt a befizetés nem azonosítható, az összeget a társaság visszautalja, és ezt követően már nincs lehetőség a kedvezményes pótdíj megfizetésére.

Aki nem él a 3 munkanapon belüli befizetés lehetőségével, illetve nem tesz eleget az utólagos bemutatási kötelezettségnek, annak a pót- és viteldíj befizetését az ellenőrzéskor kiállított készpénzátutalási megbízásokon, vagy banki átutalással kell teljesítenie.

Aki 30 napon túl sem teljesíti fizetési kötelezettségét, annak a társaság felszólítást küld, majd fizetési meghagyást, illetve végrehajtást indít.

A közszolgáltatást ellátó Volánbusz kiemelt célja, hogy magas színvonalon végezze feladatait, ehhez elengedhetetlen jogos bevételeinek begyűjtésére. Ugyanakkor az utasok számára is sokkal inkább megéri jegyet vagy bérletet venni, mint bliccelni, hiszen a pótdíj összege a viteldíj sokszorosára is rúghat. A cél, hogy mindenki érvényes jeggyel vagy bérlettel utazzon a járatokon – közölte a VOLÁNBUSZ Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.