„…csak egyfajta igazi hazafiság van: ha valaki ott, ahol éppen van, teljes hűséggel és feltétlen erőkifejtéssel helytáll a munkájában. Ennek visszaható ereje van a hazára. Minden más csak vásári mutogatás és tányérozás.”
(Márai Sándor)
Elment Lövei Csaba önkormányzati képviselő. Igazi hazafi volt és lokálpatrióta.
Mély meggyőződéssel, hittel és teljes odaadással végezte önkormányzati munkáját az emberek érdekében.
1963-ban született Miskolcon. Középiskoláit Sárospatakon végezte, majd Nyíregyházán, az akkori Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, történelem–népművelő szakon diplomázott.
1990-ig, a rendszerváltozásig dolgozott általános iskolai tanárként, majd kollégiumi nevelőtanárként.
1990-től részt vett a régi rendszer lebontásában Nyíregyházán. Az SZDSZ megyei irodavezetőjeként Záhonytól Nyíregyházán-Nagykállón át Csengerig fáradhatatlanul szervezte a liberális párt „sejtjeit”.
1994 és 98 között először volt önkormányzati képviselő. Majd 2014-től az Együtt-PM képviseletében listáról, 2019-ben pedig egyéni körzetben lett közgyűlési tag. Több bizottságnak tagjaként és elnökként is egy szebb és igazságosabb nyíregyházi életért küzdött. Lelkesen segítette a Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft. törekvéseit, fejlesztéseit, mint a Felügyelőbizottság tagja.
Már nem jön többé kávézni hozzánk. Ég veled Csaba! Hiányozni fogsz valamennyiünknek! Nyugodj békében!
Egy Márai-idézettel búcsúzunk Tőled:
„A végén nem számít semmit a világ. Csak az számít, ami a szívünkben marad.”
Felbermann Endre volt képviselőtárs, a város korábbi alpolgármestere