Megyei Diáksport Gála - idén is számos elismerést adtak át a legjobbaknak

 Sportgálán értékelte az évet és jutalmazta a legjobb diáksportolókat valamint felkészítőiket a Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület.

Több megyei fiatal vehette át a Jó tanuló-Jó sportoló elismerést, valamint megköszönték az elmúlt évtizedek munkáját azoknak a testnevelőknek, akik nyugdíjba vonultak. A megyében az elmúlt években több rangos diákolimpiai országos döntőt is rendeztek, többek között idén nyáron is.

- Egy összevont labdajátékok országos döntőt rendeztünk, amely létszám, logisztika, szervezés szempontjából hatalmas kihívás volt, de pozitív volt a visszajelzés, mindenki elégedett távozott. 2019-ben elődöntőket rendezünk majd a megyében - mondta Baracsi Endre, a Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke.

Jó tanuló -Jó sportoló díjat kapott a megyében:

Csoba Adrienn Szilvia úszás Báthory Anna Ref. Ált. Isk., Nyírbátor
Berecz Zsolt úszás Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Ibrány
Asztalos Tamara úszás Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Isk. és Alapf. Műv. Isk., Ibrány
Somlyai Jázmin Anikó úszás Fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Ref. Ált. Isk., Fehérgyarmat
Fábián Balázs úszás Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimn. és Kollégium, Fehérgyarmat
Filep Fatime Kincső kézilabda Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimn. és Kollégium, Fehérgyarmat
Arató Norbert kézilabda Tiszavasvári Általános Iskola, Tiszavasvári
Simon Zoltán kézilabda, atlétika Tiszavasvári Általános Iskola, Tiszavasvári
Varga Bálint kézilabda, atlétika Tiszavasvári Általános Iskola, Tiszavasvári
Kecskés Kíra Villő atlétika Tiszavasvári Általános Iskola, Tiszavasvári
Vincze Rebeka úszás Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Vásárosnamény
Kajdy Tamás úszás Vásárosnaményi Eötvös József Ált Isk. és AMI, Vásárosnamény
Balogh Emese labdarúgás Vásárosnaményi Eötvös József Ált. Isk. és AMI, Vásárosnamény
Viski Fanni atlétika, duatlon Makovecz Imre Ált. Isk. Csenger
Szedlacsek Csenge atlétika, duatlon Makovecz Imre Ált. Isk. Csenger
Papp Vivien atlétika, duatlon Makovecz Imre Ált. Isk. Csenger
Papp Evelin atlétika, duatlon Makovecz Imre Ált. Isk. Csenger
Farkas Sándor Dániel kosárlabda Kúrdy Gyula Gimnázium Nyíregyháza
Éberhardt Emma úszás Kodály Zoltány Általános Iskola Nyíregyháza
Hegyesi Kristóf kézilabda Arany János Gimn. Ált. Isk. Nyíregyháza
Spisák Tamás labdarúgás Arany János Gimn. Ált. Isk. Nyíregyháza
Szabó Hunor Benedek atlétika, úszás Kodály Zoltán Általános Iskola Nyíregyháza
Lipécz Lívia Erika atlétika Vári Emil Általános Iskola, Kisvárda
Potyók Orsolya atlétika, röplabda Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda
Maklári Dániel kézilabda, atlétika Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda
Juhász Cintia torna Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda
Kőszegi Dóra futsal, labdarúgás Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda
Balogh Dávid torna Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda
Erdős Tamás torna Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda
Ablonczy Lili atlétika Kossuth Lajos Általános Iskola, Fényeslitke
Szürös Kinga atlétika Kossuth Lajos Általános Iskola, Fényeslitke
Bilecz László labdarúgás Pátrohai Móricz Zsigmond Általános Iskola, Pátroha
Szabó Tibor Benedek kempo, Vasvári Pál Gimnázium Nyíregyháza
Fazekas Marcell kempo, Nagykállói Budai Antal Szakgimnázium
Poriszlai János kempo, Bánki Donát Műszaki Középiskola Nyíregyháza
Kriston Csaba Újfehértói Görög Katolikus Általános Iskola

Dankó László