Megújult az Arany tanuszodája – Hamarosan véget ér a 140 millió forintos beruházás
Fotó: Szarka Lajos

140 millió forintból korszerűsödik a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanuszodája. A munkálatok várhatóan 2-3 héten belül befejeződnek és birtokba vehetik a diákok a felújított medencét. A beruházásnak köszönhetően teljesen megújul a medencetér, többek között új burkolatot kap a tanuszoda és a homlokzati nyílászárókat is kicserélik.

Már az utolsó simításokat végzik a szakemberek az Aranyban, a tanuszoda felújítása április végén kezdődött az intézményben. Óvodások és általános iskolások, valamint hétvégén felnőttek is ezt a tanmedencét választják, itt biztonságos módon lehet elsajátítani az úszás alapjait. Az elmúlt évtizedekben rengetegen tanultak meg itt úszni, többek között Szabó Tünde olimpikon és sportért felelős államtitkár is.

Időszerű volt a felújítás

Az intézmény vezetője, Kantár Attila a hétfői bejáráson kiemelte, a medencére már ráfért a felújítás.

„1978-ban épült ez az uszoda, azóta egy alkalommal volt felújítás és most már olyan állapotba került az uszodánk, hogy vízfolyás, egyéb tünetek voltak és ezért kellett ezt a fajta felújítási munkálatokat elvégezni” – mesélte az intézményvezető.

Folyamatosak a beruházások

Nem egyedi eset az intézmény életében ez a mostani felújítás, bár az önkormányzat már nem fenntartó és működtető, ennek ellenére tulajdonosként figyel az iskolák állapotára. Itt, az Aranyban pár éve megtörtént a tornaterem korszerűsítése, tavaly átadták a műfüves pályát, jelenleg pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosít 140 millió forintot a tanuszoda felújítására.

„Az uszoda teljesen megújul, már látszik, a medence kész, itt egy új burkolatot kapott az uszoda, mert a régi eléggé csúszott, ez veszélyes volt. A légtechnika megújult, LED-világítás lesz, tehát ez tényleg egy nagyon modern uszoda lesz, amit gondolom már várnak is a gyerekek, elkészül 2-3 hét múlva. Már indul szeptemberben, amit a közgyűlésen is bejelentettünk, a kézilabda szövetséggel egy kinti pálya és szintén beadtunk egy másik TOP-os energetikai felújításra pályázatot, ami több mint 400 millió forintos összeg és reméljük, hogy jövő ilyenkor már annak a felújítása zajlik” – mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

1034 diák

A Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium az éves munkatervét a hagyományos tantermi oktatásnak megfelelően készítette el, de természetesen a változó körülményekhez is tudnak alkalmazkodni. Szeptember elsején, kedden 1034 gyermeket vár az intézmény az első tanítási napon.

Kapcsolódó galéria

Tanuszoda fejlesztés az Arany János iskolában