Megkezdte a felkészülést a bajnok és magyar kupa győztes Fatum-Nyíregyháza
Fotó: Szarka Lajos

Megkezdte a felkészülést a BL főtáblás, hatszoros magyar bajnok és kilencszeres magyar kupa győztes Fatum-Nyíregyháza röplabdacsapata. A tavalyi keretből nyolc játékost meg tudtak tartani, a következő időszak kiemelt feladata a stabilitás és a szintlépés.

 

Korán kezdődik a felkészülés a csapat számára, mégpedig azért, mert ez a módszer már tavaly is bevált – ezzel a gondolattal kezdte a sajtótájékoztatót Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetője. Ez a hét még felmérésekkel, tesztekkel és orvosi vizsgálatokkal telik majd.

Stabilitás és szintlépés

A Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. ügyvezetője a stabilitás és a szintlépés fontosságáról beszélt. A stabilitást jelenti az is többek között, hogy a tavalyi keretből nyolc játékost, ahogy dr. Mohácsi Máté fogalmazott, a csapat magját sikerült megtartani. Számukra nagy teher lesz, hogy mindenki a bajnokot és a kupagyőztest akarja majd megverni.

„Szintlépés azért, mert mindenki tudja, hogy a BL főtábla az egy nagyságrendileg komolyabb történet mint akár a magyar bajnokság vagy magyar bajnoki döntőt játszani, de ehhez a szintlépéshez én azt gondolom, hogy sikerült olyan játékosokat igazolni, akiknek ugyan még nem léptek életbe a szerződéseik, hiszen van egy protokoll, amin mindenkinek meg kell felelnie, de azt gondolom, hogy azzal a plusz hat fővel tudunk olyan játékerőt képviselni nemzetközi szinten is, ami nem hoz szégyent ránk, hanem még inkább magasabbra emeli a Fatumnak a nimbuszát. Hosszú távú tervekről persze lehet beszélni, de én azt gondolom, hogy idén nyerjünk meg minden olyat, amit tavaly megnyertünk, és lépjünk előre nemzetközi szinten és ha van lehetőségünk, akkor nyerjünk mérkőzéseket is nemzetközi szinten. Azt gondolom, hogy lesz olyan erős a csapat, hogy fel tudja venni a versenyt a riválisaival, még így is ezt mondom, hogy nem tudjuk még a szeptember közepi sorsolásnak az eredményét” – tette hozzá dr. Mohácsi Máté ügyvezető.

Nemzetközi szereplés

A Fatum Property Kft. ügyvezetője úgy nyilatkozott, jó szakmai stábbal és jó gárdával néz a következő időszak elé a Fatum-Nyíregyháza, az elmúlt évek munkájával a csapat eljutott arra a csúcsra, amit Magyarországon el lehet érni, a következő lépés a minél jobb nemzetközi szereplés.

„Szerettünk volna ugyanolyan stabilak maradni, mint tavaly, mert szerintem igencsak ez jellemezte a Fatum női csapatának a játékát. Mindezt szem előtt tartva szerettünk volna előre lépni is, mert a szakmai stáb tervei között is van, hogy mind a játékban, mind ebben a stabilitásban próbáljunk meg előre lépni, mert a feladatok nem kisebbek mint bajnokként, kupagyőztesként pályára lépni ebben a szezonban. Mindenki ránk fog vadászni, mert mindenki a bajnokot szeretné megverni. Sokkal egyszerűbb a bajnok ellen készülni, de mi fel fogunk erre készülni az előttünk álló 12 hétben” – mondta Németh Szabolcs, a Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, bíznak benne, hogy a bajnokságot ebben az évben már a megszokott módon, nézők előtt tudják majd játszani.

Kapcsolódó galéria

Női röpi sajtótájékoztató 20210721