Megkezdődött a rezsiutalványok postai kézbesítése a nyugdíjasoknak
Fotó: Illusztráció

Megkezdődött a rezsiutalványok postai kézbesítése a nyugdíjasoknak hétfőn, szeptember 30-áig mintegy 2,6 millióan kapnak személyenként 9 ezer forint összegben gáz- és villanyszámla kifizetésére fordítható utalványt.

Az első kézbesítést követően Fónagy János államtitkár elmondta, a kormány intézkedése révén a nyugdíjasok, nyugdíjszerű ellátásban részesülők kapnak személyenként 3 darab 3 ezer forint címletű rezsiutalványt, megközelítőleg 24 milliárd forint értékben.

Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány, a korábbi évekhez hasonlóan, az idén ősszel is támogatásban részesíti a nyugdíjasokat, a rezsiutalványt 2020. március 31-éig lehet felhasználni villanyszámla és gázszámla kiegyenlítésére.

Kiemelte, a Fidesz-KDNP kormány kézzelfoghatóan is megbecsüli a nyugdíjasokat, fontosnak tartja azt a 2,6 millió nyugdíjast, akik a társadalom középhadát felnevelték. Míg a Gyurcsány-Bajnai kormányok emelték a gáz- és villany árát, addig az Orbán-kormány 2012-től csökkenti a rezsit, megőrzi a nyugdíj fizetőértékét, sőt 2010-től 10 százalékkal növelte azt – mondta.

Felidézte, hogy a kormány a mindenkori költségvetés teherbírásától függően egyéb juttatásban is részesíti a nyugdíjasokat, korábban Erzsébet utalványokat biztosított, az idén rezsiutalványokat ad –tette hozzá az államtitkár.

 

Forrás: hirado.hu