Megjelent a Magyar Turisztikai Ügynökség Covid-kézikönyve – Itt érhető el!

A kézikönyvvel a turizmusban érdekelt, jelentős vendégforgalmú szálláshelyek, vendéglátóipari egységek, attrakciók és szolgáltatók munkáját szeretnék segíteni az újranyitáshoz kapcsolódóan, alapul véve az üzemeltetés során fontosnak tartott szempontokat. A kézikönyvet hétfőn jelentették meg, kedden pedig számos szakmai szervezet is továbbította a tagoknak a kézikönyvet.

Kézikönyvet készített a Magyar Turisztikai Ügynökég, amely összeállításával a turizmusban érdekelt, jelentős vendégforgalmú szálláshelyek, vendéglátóipari egységek, attrakciók és szolgáltatók munkáját szeretnék segíteni az újranyitáshoz kapcsolódóan, alapul véve az üzemeltetés során fontosnak tartott szempontokat.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökég turizmus-szakmai igazgatóhelyettes a Kossuth Rádió Jó reggel, Magyarország! című műsorában elmondta, a kézikönyv konkrét, gyakorlati tanácsokat, ajánlásokat tartalmaz szinte a szektor valamennyi szereplője számára.

Hozzátette, a gyakorlati tanácsok mellett a kézikönyv egy szemléletet is átad, az üzemeltetők, a tulajdonosok a könyv használatával egy „Covid-szemüvegen” át vizsgálhatják meg az adott létesítmény teljes működését, a takarításon át a vendégek várakoztatásáig, ellátásáig.Vagyis, a dokumentum összefoglalja a főbb tudnivalókat a koronavírusról, valamint bemutatja az újranyitáshoz szükséges legfontosabb teendőket, amellyel biztonságos és élhető környezet teremthetnek az üzemeltetők mind munkatársaink, mind vendégeink számára – mondta.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kézikönyvben foglaltak nem kötelező jellegű szabályok.

A kézikönyvet hétfőn hozták nyilvánosságra,  kedden pedig számos szakmai szervezet is továbbította a tagoknak a kézikönyvet – emelte ki.

Azt is elmondta, hogy Magyarországon alapvetően is szigorú szabályok vonatkoztak a vendéglátó szektorra a higiénés szempontok tekintetében. Hozzátette, az ország a vendéglátási-higiéniában a világ élmezőnyében volt már eddig is.

A koronavírus-járvány hatása viszont az egész szektorra világszerte rányomta a bélyegét, és minden országban olyan kiegészítéseket hoztak, amelyek a fokozott biztonságot hivatottak garantálni.

Arra is kitért, hogy a Századvég kutatásából kiderül, hogy a járványhelyzet elmúltával fellendülhet a belföldi turizmus, mivel a magyarok kétharmada idén itthon készül pihenni.

A kézikönyv a Magyar Turisztikai Ügynökség honlapján is elérhető.

 

Forrás: hirado.hu