Szombat este bezárt az idei, XIX. VIDOR Fesztivál. Mától már a jövő évi jubileumi alkalomra készülnek a Móricz Zsigmond Színházban.
Nem érdemes az elveszett előadások és koncertek, az esős napok miatt búsulni, legyünk hálásak azért, amit kaptunk az idei VIDOR-tól. A szakemberek erős, értékes válogatásnak tartották az idei színházi versenyprogramot. Hétfő délutántól már ismert a díjazottak listája. Közülük az első az Életműdíjas Mucsi Zoltán, aki a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné közös előadásával, az ír Conor McPherson drámájával, az Eleven éjszakával vendégeskedett Nyíregyházán.
„Nyilván, ha valahová hívják az embert – és nem fegyverrel kényszerítik –, oda szívesen megy. És nemcsak a VIDOR Fesztiválon, én nagyon sok évvel ezelőtt játszottam itt előadásban, és nagyon sok előadásunkat többször játszottuk. Szerintem a VIDOR Fesztiválon is közelebb vagyunk a tízhez, mint az öthöz, ahányszor voltunk. Szeretek jönni, meg szerettünk jönni. Félő volt, egy hónapja még nem lehetett tudni, hogy ez lesz vagy nem, illetve a terv megvolt, de hogy hogyan fog alakulni. És jó, hogy van” – nyilatkozta még az előadás előtt a Nyíregyházi Televíziónak Mucsi Zoltán Jászai-díjas színész, érdemes művész.
A színházi előadások 80%-a telt házas volt. Maszkban és anélkül. A Kossuth térre tervezett nagykoncertek a pandémiás szabályok miatt elmaradtak. Így például Lajkó Félix fellépése is, pláne, hogy ő Szerbiából érkezett volna.
„Július végéig készültünk egy olyan fesztiválra, mint amit a korábbi években megszokhatott a nyíregyházi közönség és a városba látogató VIDOR-rajongó vendégek. De meg kellett hozzuk azt a döntést, hogy a város főterén tervezett nagyszínpadi és kisszínpadi koncerteket elhagyjuk. A 28 koncertből 14-et tudtunk úgy átszervezni, hogy azokat megtarthattuk. A visszajelzések alapján ezek a koncertek nagyon nagy sikert arattak és nagyon sok embernek sikerült örömöt szereznünk. Ami a fesztivál másik gerincét alkotja, a színházi program. Szerencsére olyan erős mezőny jött össze, Koltai elnök úr szavait idézve, nagyon nehéz éjszakája volt a zsűrinek, amikor dönteni kellett a díjak tulajdonosáról. Ennek a nézők örülhettek, mert estéről estére jobbnál jobb előadást láthattak” – tájékoztatott Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója.
Jövőre várhatjuk tehát Lajkó Félixet, meg a többi énekest, zenészt és zenekart, akikkel már valamilyen megállapodása, akár szerződése volt a színháznak. A 21-es nyár reméljük felhő- és vírusmentes lesz, méltó a VIDOR 20. születésnapjához! Addig pedig a korábbi gyakorlat szerint házhoz viszik a színház képviselői a nyertesek díját, amit egy saját előadás előtt vagy a végén, közönség előtt adnak át a művészeknek.