Maszk az arcra, Nyíregyháza! Maszkviselésre buzdít közösségi oldalán a polgármester

Maszk az arcra, Nyíregyháza! címen indított kampányt a közösségi médiában dr. Kovács Ferenc. Nyíregyháza polgármestere hivatalos Facebook-oldalán arra kéri a városlakókat, hogy az érvényben lévő szabályok szellemében, a maszk viselésével, a védőtávolságok megtartásával, a halasztható tevékenységek elnapolásával segítsük minden védekezésben résztvevő munkáját. A nyíregyházi operatív munkacsoport továbbá azt javasolja: az otthonainkon kívül mindenhol viseljünk maszkot, ott is, ahol még nem kötelező. Az ajánlás része, hogy mind a parkokban és zöldterületeken, mind a zárt, közösen használt magánterületeken, különös tekintettel a társasházak közös tulajdonú helyiségeiben használjuk a maszkot.

Mint ismert, figyelembe véve a nyíregyházi operatív munkacsoport javaslatát, dr. Kovács Ferenc polgármester a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvény, valamint kormányrendelet alapján még november első felében helyi intézkedést hozott.

Kötelező a közterületeken

Ennek értelmében Nyíregyháza közigazgatási területén belül, belterületen valamennyi közterületen és nyilvános helyen – a kormányrendeletben meghatározott kivételekkel (mint sporttevékenység során, valamint a parkokban, zöldterületeken) – mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

Mindenki vegye komolyan

A polgármester most hivatalos Facebook-oldalán indított kampányt, hogy erre fokozottan biztassa a nyíregyháziakat, s a Nyíregyházi Televíziónak is az ezt jelképező maszkban nyilatkozott. Nagyon fontos, mert látjuk, hogy a járvány nem tetőződött. Városunkban az elmúlt hetekben folyamatosan nőtt a fertőzöttek, betegek és sajnos a meghaltak száma is. A védekezés egyik fontos eleme az, hogy maszkot hordunk. A másik a kontaktok csökkentése, illetve az egyéb dolgok, amit az orvosok, egészségügyi szakemberek elmondtak. Ezért indítottam a kampányt és ezért kérem a nyíregyháziakat, hogy vegye mindenki nagyon komolyan – hangsúlyozta dr. Kovács Ferenc.

 

 

Minden cselekedet számít

A polgármester hozzátette, mivel a tetőzést még későbbre várják a szakemberek, minden cselekedet, így a védőtávolságok megtartása, a halasztható tevékenységek elnapolása is számít, amivel támogathatjuk mindazok munkáját, akik a veszélyhelyzet alatt segítséget nyújtanak az itt élőknek.

Köszönet a segítőknek!

Dr. Kovács Ferenc Facebook-bejegyzésében így fogalmazott: „Tisztelet és köszönet illeti orvosainkat, ápolóinkat, a mentőszolgálatnál és a szociális ellátásban dolgozókat! Külön megbecsülés a helytálló tanároknak, óvodapedagógusoknak, gondozóknak, a hivatalokban, az ügyfélszolgálatokon vagy éppen a logisztikában dolgozóknak, s a nehéz időszakban példásan szolgáló rendőreink mellett a több mint húsz polgárőr egyesület tagjainak.”

Fontos a fegyelmezettség

A Nyíregyházi Televíziónak hozzátette, biztos benne, hogy ez a fegyelmezettség továbbra is megmarad városunkban és meglesz az eredménye is. – Mert tudjuk azt – azt hiszem, sokunknak van most már ismerőse, aki kórházban fekszik, feküdt, intenzív osztályon is –, hogy ez egy nagyon súlyos betegséget is okozhat, különösen az idősebb korúaknál. S a védekezés egyik legbiztosabb eszköze a maszkok használata. Ezért remélem, hogy a nyíregyháziak, mint eddig is, fegyelmezetten részt vesznek a védekezésben saját maguk és szeretteik, munkatársaik érdekében.

A nyíregyházi operatív munkacsoport új ajánlása

A nyíregyházi operatív munkacsoport pedig újabb ajánlást fogalmazott meg a maszkok használatára. A Városháza Sajtószolgálat által kiadott közleményben azt kérik és általánosan javasolják, hogy az otthonainkon kívül mindenhol viseljünk maszkot, ott is, ahol még nem kötelező: mind a parkokban és zöldterületeken, mind zárt, közösen használt magánterületeken. Különös tekintettel a társasházak közös tulajdonú helyiségeire, mint az előtér, a lépcsőház, a lift, a folyosó és a garázs.

„Fogjunk össze, maszk az arcra!”

Mint írják, ezzel a cselekedetünkkel elősegíthetjük a járvány lassítását, védhetjük családtagjaink, szűkebb környezetünk, közösségünk, városunk lakosságának egészségét, csökkenteni tudjuk a veszteségeket. Mint ahogy posztjában a polgármester is fogalmaz: „Vigyázzanak magukra, vigyázzanak egymásra! Fogjunk össze, lassítsuk a járvány terjedését és biztassuk erre minden ismerősünket! Maszk az arcra, Nyíregyháza!”