Március 15-én a Fogyasztók Világnapját is ünnepeljük – Információ, választás és képviselet
Városunkban is működik Békéltető Testület.

A Békéltető Testületek a megyei kereskedelmi és iparkamarák, illetve a fővárosi kereskedelmi iparkamara mellett működnek. Céljuk, hogy megkíséreljék a fogyasztó és az adott vállalkozás között fennálló vitás kérdéseket bíróságon kívül megoldani, elsősorban egyezséget létrehozni a két fél között és ezzel egyszerűen, gyorsan és hatékonyan segíteni a fogyasztói jogok érvényesülését.

Városunkban is működik Békéltető Testület, amelynek elnöke elmondta, március 15-én, a Fogyasztók Világnapján nemcsak jogvitákkal foglalkoznak. Idén a központban a megbízható intelligens termékek állnak. Egy felmérés szerint jelenleg a világon több mint 23 milliárd okos eszköz van forgalomban – ezekkel kapcsolatosan az esetleges veszélyekre, a termékek biztonságos használatára is felhívják a figyelmet.

Görömbeiné Balmaz Katalin elnök kiemelte:

Interneten keresztül irányítjuk okos otthonunkat, mire hazaérünk már akár a fűtést is beindíthatjuk, meleget tudunk csinálni, de közben nem gondolunk bele, hogy a telefonunk és az internet közötti sávot esetleg a hekkerek fel tudják törni, ezáltal lehetővé válik, hogy feltörjék lakásunkat. Vagy ugyanilyen eset lehet, amikor egy bébifigyelőt nézünk az okos telefonunkon és szintén ugyanez a lehetőség adódik, hogy a hekkerek adatainkhoz, lakásunk belsőjéhez is hozzájuthatnak. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mielőtt okos eszközöket vásárolnánk, tájékozódjunk arról, hogy mennyire megbízható biztonsági előírásokat követ a gyártó, illetve mennyire teszi lehetővé azt, hogy mi magunk egy megfelelő erős felhasználói névvel, illetve jelszóval erősítsük a biztonságunkat, védjük az adatainkat, a vagyonunkat.

A fogyasztók világnapjával kapcsolatosan fontos tudnivaló, hogy 1985-ben az ENSZ közgyűlése hivatalosan is deklarálta a fogyasztók nyolc alapvető jogát. Alapvető szükségletek, biztonság, információ, választás, képviselet, kárpótlás, oktatás és egészséges környezet – ezekhez van joga a fogyasztóknak. Nyíregyházán évente mintegy 500-550 megkeresés, panasz érkezik a Békéltető Testülethez, tavaly mintegy 300 ügyet tudtak lezárni. Gyakori a minőséggel, jótálással és szavatossággal kapcsolatos vita.