Máramarosszigeten a Mustárház fiataljai
A Szigeti Magyar Ifjúsági Szervezettel közreműködve a Mustárház képviseletében 12 fiatal látogatott el Máramarosszigetre február 3–8. között egy ifjúsági csere keretein belül.

Az ifjúsági csere a kulturális sokszínűség jegyében zajlott, melynek elsődleges célja, hogy megismerjék egymás kultúráját, hagyományait, szokásait, csökkentsék a másik iránti idegengyűlöletet és felhívják a fiatalok figyelmét a sokszínűségre Európában. Mindezeknek a fontosságát különböző kreatív foglalkozások keretein belül valósították meg ez alatt a pár nap alatt. A szóbeli és különböző látványos előadások által betekinthettek a román, ukrán és magyar nép mindennapi életébe, szokásaiba, hagyományaiba, ezt követően pedig kézműves műhelymunkák során testet is öltöttek ezek a történetek.

KIÁLLÍTÁST IS TARTOTTAK

A különböző motívumokkal készített húsvéti tojások, háztartási eszközök, faragott fakanalak és kisebb festmények, rajzok sokaságából pedig az utolsó nap folyamán egy kiállítást rendeztek a helyi rádió épületében. Az ifjúsági csere folyamán nemcsak a hagyományok ápolása és a másik megismerése került középpontba, hanem az idegen nyelvek fontossága, hiszen azon kívül, hogy megismerkedtek néhány román, magyar szóval, a csere hivatalos nyelve az angol volt, így ennek gyakorlását is még inkább elsajátíthatták a résztvevők.

A KULTURÁLIS ÉRTÉKEKRE HÍVJÁK FEL A FIGYELMET

Ha már kulturális sokszínűség, akkor természetesen ellátogattak a fiatalok a máramarosi börtönmúzeumba, a skanzenbe, a szaploncai vidám temetőbe, és bejárták a környező települések látnivalóit is. A csere után is megmarad a fiatalok közötti kapcsolat, hiszen közösen készítenek egy útmutatót, mely betekintést enged a kulturális értékekbe, turisztikai látnivalókba a két térségből, melyek tartalmazzák majd a résztvevők ajánlásait is.