Maradnak a korlátozások – Február elsejéig még biztosan nem lesz enyhítés

Február elsejéig maradnak a jelenleg is érvényben lévő korlátozások Magyarországon. Többek között folytatódik a digitális oktatás a középiskolákban és a szakképzésben, érvényben marad a kijárási tilalom este nyolc és hajnal öt óra között, valamint rendezvényeket sem lehet szervezni.

A koronavírus-járvány miatt még november 11-én léptek életbe szigorú korlátozások Magyarországon, ezt december elején egy hónappal meghosszabbították, péntek reggel pedig kiderült, február elejéig még biztosan érvényben maradnak a jelenlegi szabályok. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban azt mondta, az operatív törzs úgy döntött, hogy szükséges a fennálló intézkedések meghosszabbítása. Az óvodák és az általános iskolák nyitva maradnak, de a középiskolákban és a szakképzésben marad a digitális oktatás a következő hetekben is. A kijárási korlátozás is érvényben lesz február elsejéig, vagyis este nyolc és hajnal öt óra között csak munkavégzés miatt lehet elhagyni az otthonunkat, valamint rendezvényeket sem lehet szervezni és az üzletek is csak este hét óráig tarthatnak nyitva.

Biztonságos oltás

Eddig nyolcvanezer ember oltására elegendő vakcina érkezett az országba, a vírushelyzet pedig továbbra is súlyos Európában – mondta a miniszterelnök. Az operatív törzs sajtótájékoztatóján Müller Cecília is arról beszélt, hogy sokkal több beoltott emberre van szükség, hogy enyhíteni lehessen a szabályokon. Péntekig már több mint 42 ezer egészségügyi dolgozó megkapta a vakcinát, illetve már elkezdődött a szociális szférában dolgozók és az idősotthonok lakóinak oltása is. A Pfizer készítményéből a következő héten további 39 ezer fő beoltására elegendő vakcina érkezik hazánkba. A kormány négy készítményből több mint 19 millió adag vakcinát kötött le, ebből 9 és fél millió embert tudnak beoltani, mivel egy főnek két adag szükséges. Az országos tiszti főorvos úgy nyilatkozott: a hatékony és biztonságos vakcinákkal egy új fegyver van a kezünkben, az oltást hétvégén is folytatják a szociális intézményekben és kiterjesztik a 150 fő feletti idősotthonokra is. Január 16-án már a második adag vakcinára kell jelentkezniük azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik elsők között kapták meg az oltóanyagot.