Már nyolcadik éve csal mosolyt a kicsik arcára Pancsi bohóc Karácsony előtt

Pancsi bohóc hagyományaihoz híven idén is szeretne jótékonykodni Karácsonykor. Játékokat, könyveket, íróeszközöket és többek között tartós élelmiszereket juttatna el a hátrányos helyzetű családokhoz, valamint a kórházban fekvő kicsikhez. Felhívásához bárki csatlakozhat, örömmel fogadja támogatók, szponzorok jelentkezését.

 

Csordás Anikó, Pancsi bohóc vigasztal, ha szomorúak vagyunk és megnevettet, amikor szükségünk van rá. Rendszerint Meseországba invitálja meg közönségét, piros orr nélkül, énekkel, zenével, tele bájjal és mosollyal, immáron nyolc éve. Az ünnepekhez közeledve pedig most – csakúgy, mint minden évben – jótékonykodni szeretne, és minél több adományt eljuttatni a rászorulókhoz.

 

-Az idei év sokunk életét nehezítette meg. Szeretett hivatásomat sem tudtam gyakorolni, hiszen elmaradtak a rendezvények és a járvány megfékezése érdekében csökkenteni kellett a személyes kapcsolatokat. De most közeleg a szeretet ünnepe, szeretném idén is boldoggá tenni családok Karácsonyát. Nyolcadik éve gyűjtöm az adományokat, hogy beteg gyermekek, családok szemébe csillogást varázsoljak. Persze, a segítség nyújtás ezen formája nem csak Karácsonykor van jelen az életemben. Tavasszal, hónapokon keresztül a hét minden napján online foglalkozásokat tartottam a gyerekeknek. Kézműveskedtünk, tornáztunk, énekeltünk, mesét olvastam nekik. Jelenleg támogatókat, szponzorokat keresek, legyen szó vállalkozókról vagy magánemberekről, akik tartós élelmiszereket, szaloncukrot, rágcsálni valót, játékokat ajánlanának fel, amit aztán eljuttatnánk a rászorulókhoz, a járványügyi szabályok szigorú betartásával. Hiszem, hogy együtt sikerülhet mások Karácsonyát is boldoggá tenni.

 

Elérhetőség: Pancsi bohóc/faceboook, illetve 0620/5534427, valamint e-mail: pancsibohoc5@gmail.com