Már nagyon várjuk a tavaszt a Móricz Zsigmond Színházban

A Móricz Zsigmond Színház tájékoztatja kedves Közönségét, hogy Vidovszky György rendezésében 2022. március 2-án, a Nagyszínpadon mutatják be A csillagszemű juhász című gyerekelőadást. Az egyik legismertebb magyar népmese egy olyan fiúról szól, aki vakmerően szembeszállt a király értelmetlen törvényével, és ezzel egy egész birodalom sorsát változtatta meg. 

A nagy sikerű Broadway-darabot, az Idétlen időkig vígjáték-musicalt a hónap első napjaiban többször is megtekinthetik még nézőink. A Magyarországon először Nyíregyházán bemutatott produkciót Horváth Illés, teátrumunk művészeti vezetője állította színpadra. A történet főhősét, Phil-t, a híres televíziós meteorológust, aki egy amerikai kisvárosból kénytelen tudósítani a Mormota-nap eseményéről, Gulácsi Tamás alakítja.

Március 8-án a Szindbád Rendezvényteremben, a társulat színművésze Gulyás Attila Nőnapi musical estje várja a hölgyeket és az érdeklődőket.

A Művész Stúdióban  Pregitzer Fruzsina rendezésében több alkalommal is műsoron lesz az Alszanak a halak? című produkciónk, mely Fridrik Noémi egyszemélyes előadásával az elmúlást mutatja be gyermekszemmel. Március 24-én pedig a Tatabányán a MOST Fesztiválon is lehetőség nyílik előadni.

A Krúdy Kamarában a közönséget Csehov klasszikusával, a Cseresznyéskert-tel is várják március 25-én és 26-án. A megkerülhetetlen változások és az idővel folytatott örök harc groteszk tragikomédiáját a Nyíregyházán először rendező Czukor Balázs állította színpadra, a kert úrnőjét, Ranyevszkaját, az egyik leghíresebb Csehov-hősnőt pedig Széles Zita alakítja.

Szintén a Krúdy Kamarában újra megtekinthető Kuthy Patrícia bravúros alakításával a Várj, míg sötét lesz című című lélektani krimi márciusban négy este is (március 8,9,21,22.), - melyet filmen egykor Audrey Hepburn vitt sikerre.

Március 14-én, 16-án, valamint 17-én is műsorra tűzik Pregitzer Fruzsina lenyűgöző főszereplésével a Kurázsi mama és gyermekei előadást. Bertolt Brecht egyik leghíresebb darabja összetett történet arról, milyenek vagyunk mi, emberek; küzdelmeinkről, vágyainkról, félelmeinkről, túlélési stratégiáinkról.

Március 11-én, pénteken Horváth László Attila, Illyés Ákos és Tóth Zolka a Krúdy Kamarában az Új stílusgyakorlatok-kal várja a fergeteges vígjátékok kedvelőit! A múlt század közepén egy francia író, Raymond Queneau „Exercices de style”, azaz „Stílusgyakorlatok” címmel remekművet vetett papírra, melyet kilencvenkilenc stilisztikai formában írt meg. Éppen, mint a magyar népmesék! Annyi bizonyos csupán, hogy lesz rá kilencvenkilenc, vagy hetvenhét, de legalább is huszonkettő megoldásunk a színpadi változatban a Móricz Zsigmond Színházban!

Március 18-án bérletszünetben, illetve 19-én bérletpótlásban várják a nézőket a Legénybúcsú című előadáson. A főhőst, a legénybúcsúját lidérces rémálomként megélő Simont Gulyás Attila játssza, Gulácsi Tamás pedig Alex, Simon legjobb barátja és kollégája szerepében brillírozva igyekszik feledhetetlenné tenni a szabadság utolsó estéjét...


Március 26-án, szombaton a Nagyszínpadon a Vígszínház Pál utcai fiúk előadásában évekig Nemecsek Ernőt alakító Vecsei H. Miklós és csapata: Párbeszéd, sötétben – koncertszínházi előadás látható, Csoóri Sándor életműve alapján. Vecsei H. Miklós és csapata Arany János, József Attila és Pilinszky János életműve után most Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve hozott létre egy koncert-színházi előadást, amely a mai eltávolodás és uniformizálódás ellen keres szenvedélyes és egymásra figyeléssel teli válaszokat.

Márciusban is szeretettel várja kedves Közönségét a Móricz Zsigmond Színház!
 

Jegyek elérhetőek: https://moriczszinhaz.jegy.hu/