Ma még marad a csapadékos idő, szombatra kiderül az ég

Csütörtökön alapvetően erősen felhős lesz az ég, csak rövid napos időszakok lehetnek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint sokfelé várható zápor, zivatar, helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, majd az intenzívebb záporok is esővé szelídülnek. Lokálisan nagy különbségek is lehetnek a csapadékmennyiség tekintetében. Többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a déli, délnyugati szél.

Délutántól az Alpokalján északnyugatira fordul a légmozgás, majd fokozatosan veszít erejéből. Az erősebb zivatargócokat viharos erejű széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között alakul. Az Alpokalja térségében ennél pár fokkal hűvösebb, míg a délkeleti tájakon pedig ennél melegebb is lehet. Késő estére 12 és 19 fok közé hűl le a levegő.

Az éjszaka folyamán jellemzően csökkenő tendencia a lesz a felhőzetben, amely keleten is szakadozni kezd, azonban helyenként még maradhatnak felhősebb körzetek. Egyre inkább már csak keleten lehet kisebb eső, zápor, esetleg zivatar, majd hajnalban ott is megszűnik a csapadék. A délies szél fokozatosan veszít erejéből és az éjszaka második felére mindenhol mérséklődik. A késő esti 12, 19 fokról hajnalra 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szombaton gomolyfelhős, napos idő lesz, néhol alakulhat ki zápor, reggel itt-ott ködfolt előfordulhat. A nagyrészt déli szél több helyen megélénkül, északnyugaton meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között alakul.

 

Forrás: hirado.hu