Lukakut leigazolt a Nyíregyháza!

A feljutásért harcol az A Studio Futsal Nyíregyháza csapata. Az együttes több új játékost, köztük egy brazil csatártis igazolt, valamint a szakmai stábot is megerősítették. A felsőházi sorozat hétfőn indul.  

Remekül szerepelt az idei szezonban az A Studio Futsal Nyíregyháza csapata. Az együttes a harmadik helyen zárta az alapszakaszt, így a felsőházban az NB-I-be jutásért harcolhat. Az első automatikusan feljut, a második pedig osztályozót játszik. A klub vezetése igyekezett megerősíteni a keretet. 

- Szerződtettük a brazil Daniel Henriqe Da Silva Leált a Vasco da Gama csapatától, aki háromszoros brazil bajnok. A csatár játszott már Európában, Norvégiában. Sérülés miatt kapusra is szükségünk volt, így Hegyes Benjámin is csatlakozott hozzánk, valamint a Sényőről érkező Lakatos László is a csapat tagja lett – mondta Dr. Mohácsi Máté, az Élsport Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A 21 éves, Lukaku becenévre hallgató brazil játékos nagy tervekkel érkezett. 

- Gyerekkoromtól focizok, előbb nagypályán játszottam, majd párhuzamosan Rióban a futsal együttesben is szerepeltem. Életem nagy vágya volt, hogy Európában futballozhassak, örülök, hogy ez teljesült – mondta Daniel Leal.  

Nem csak a támadó új, hanem a vezetőedző is. Lovas Norbert Nyírgyulajból érkezett, ahol hét évig szerepelt. 

- Úgy érzem a keret alkalmas arra, hogy elérje a kitűzött célokat, azaz feljusson az élvonalba. Ehhez minden meccset nyernünk kell, akkor biztos az NB-I-be jutás. Igyekszem úgy felkészíteni a csapatot, hogy ünnepelhessünk a szezon végén – mondta Lovas Norbert.

Hepp Tamás technikai vezető elmondta, a keret ezzel teljes. A felsőházi sorozat hétfőn indul az A Studio számára, az első ellenfél hazai környezetben a Gyöngyös lesz.