Lett győzelem az EB elődöntőn

Páros EB elődöntővel folytatódott a salakmotoros idény a Nagyhalász Speedway Ringen. Hét nemzet csapata mérte össze tudását kétezer néző előtt.

Az első három juthatott tovább, és az elején több meglepetés is volt. A lettek és a csehek – Milík agyrázkódása miatt Klima indult – remekül kezdtek, a fiatal lengyel csapat viszont hullajtotta a pontokat. A Magosi-Fazekas-Kovács hármas a mieinknél becsülettel küzdött, főleg Fazekas Dennis volt elemében, öt futamában is második lett. A cseh Jan Kvéch legyőzhetetlennek tűnt, és a Kostigovs-Mihailovs kettős is remekül motorozott a letteknél. Az sem zavarta meg őket, hogy az egyik futamban mindketten buktak, az újraindítás után is remekül mentek.

Végül Lettország 25 pontot szerezve megnyerte az elődöntőt Csehország és a nagyot hajrázó Lengyelország előtt, így ők hárman lehetnek ott a dániai döntőben. A mieink 13 pontot szerezve a hetedik helyen zárták a nagyhalászi versenyt.