Lengyel siker az EB-kvalifikációs versenyen

Rangos mezőny érkezett a Nagyhalász Speedway Ringre, ahol EB-kvalifikációs salakmotor versenyt rendeztek. Megteltek a lelátók, közel háromezer néző volt kíváncsi a futamokra.

Több olyan motoros is volt, akik GP versenyen dobogóra állhattak, sőt Chris Harris személyében GP futamgyőztes is indult.

Nos már az első körben több bukás tarkította a versenyt, a szlovák Valkovic nem is tudta folytatni a napot. Fazekas Dennis viszont egy második hellyel indított, a lengyel Dominik Kubera viszont rögtön jelezte, ezúttal nehéz lesz legyőzni. 57 másodperc alatti futamidőre csak ő volt képes! Az esélyesek közül többen is hibáztak, így a kizárásokkal tarkított verseny nagyon izgalmasan alakult.

A továbbjutásra jó eséllyel pályázó olasz Covatti a 16. futamban hatalmasat esett, mentővel kellett elszállítani a pályáról, a pályát övező légzsákoknak köszönhető, hogy nem sérült meg még komolyabban. Kuberát a folytatásban sem tudták megállítani, mind az öt futamában győzött, és ezzel első lett. A továbbjutó helyekért viszont hatalmas csata volt, végül négyen is 11-11 ponttal zártak. A különfutamot többször is újra kellett indítani, Berntzont ütközés miatt kizárták, majd a Milík-Bellego párharc vége is egy hatalmas esés lett. Előbbit is kizárták, és végül Bellego második lett a nap végén, míg az ukrán Levishyn a harmadik. Továbbjutott még az EB-re Milík és Berntzon is. A magyarok közül Fazekas Dennis 4, Bárány Márk 2 ponttal zárt, Füzesi Richárd nem szerzett pontot.  


Az EB-kvalifikáció továbbjutói: 
1.    Dominik Kubera (lengyel)
2.    David Bellego(francia)
3.    Marko Levishyn(ukrán)
4.    Václav Milík(cseh)
5.    Oliver Bentzon (svéd)