Leesett az idei első hó, a Dunántúlon máris fennakadásokat okoz

Havazás miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést Zala és Veszprém megyére a meteorológiai szolgálat. Ezekre a területekre öt centiméternyi havat jósolnak. Több baleset is történt, kamionok is elakadtak a havas, latyakos utakon. A hatóságok fokozott figyelmet kérnek mindenkitől – hangzott el az M1 Híradójában.

A havazás máris több balesetet okozott – számolt be az M1 tudósítója a Híradóban.

„A 82-es főúton Eplény és Gyulafehér Rátót között reggel kilenc óra után több baleset is történt. A csúszós úton például egy ráfutásos baleset is volt, az anyagi kár jelentős. Néhányan árokba csúsztak, és le kellett zárni az utat a kármentesítés miatt, és amiatt mert annyira csúszott, hogy nem lehetett rajta közlekedni” – közölte az M1 helyszíni tudósítója.

Arra a kérdésere, hogy lesz-e további havazás, az M1 meteorológusa válaszolt. Azt mondta, hogy nem sok.

„Megszűnő jelleget mutat a csapadék a dunántúli megyékben is. Több helyen kifehéredett a táj, kisebb körzetekben pedig vastagabb hóréteg is kialakult. Persze ez erősen hőmérsékletfüggő volt. Hiszen, ahol a legtartósabb maradt nulla fok közelében a hőmérséklet, ott tudott jobban szaporodni az átmeneti intenzív csapadék” – fogalmazott a meteorológus.

A közösségi oldalakat is ellepték a havazásos képek. Az egyik Facebook-csoport egyik tagja osztott meg videót arról, hogyan havazik Zirc és Borzavár között a Bakonyban.

Egy mediterrán ciklon csapadékzónája került átfedésbe a hideg légtömeggel, mely a Dunántúlon sokfelé intenzív havazást eredményezett – írja az Időkép.

Reggelre a Dunántúl északi része, majd Zalaegerszeg és környéke is behavazódott. A felvételek alapján néhol már 15 centi a hóréteg vastagsága.

A havas útszakaszok a közlekedést főleg Zala megyében és a Bakonyban nehezítik. A 82-es úton azonban nemrég feloldották a korábbi útzárat.

A havazás délután is kitart. A legtöbb hó Zala megyében várható – tették hozzá.

 

Forrás: hirado.hu