Látványos volt az adventi fényteszt: vasárnap ünnepi díszkivilágítást kap a belváros
Fotó: Trifonov Éva

Vasárnap elkezdődik az ünnepi időszak, a város adventi koszorúján is meggyújtják az első gyertyát a főtéren. Ez alkalommal a hagyományoknak megfelelően az ünnepi díszkivilágítást is felkapcsolják, melynek a főpróbáját csütörtök este tartották. Így a képeken egy kis ízelítőt láthatnak abból, ami vasárnap estétől várja majd a Kossuth téren és környékén korzózókat.

Mint megírtuk, a városüzemeltető cég, a NYÍRVV Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint csak az önkormányzat épületének homlokzatát több mint 1 kilométernyi fényfüzér díszíti majd, a város karácsonyfájára pedig 3 kilométernyi fény kerül. A belvárosban és környékén 116 kandeláberre helyeznek fénymotívumokat, a fákat 72 világító óriásgömb ékesíti. A Kossuth téren kilenc nagy fát dekorálnak ki egyenként 1-1 kilométernyi díszítéssel. A főtéren a 18 árusítópavilon körül 300 négyzetméternyi fényháló és több mint 100 méter fényjégcsap lesz. Összesen több mint 12 kilométernyi fényfüzérrel öltözik díszbe Nyíregyháza.

Kapcsolódó galéria

Vasárnap kigyúlnak az adventi fények Nyíregyháza belvárosában